Idén a Nagyberegi Tájház lett az Év tájháza - Évadnyitó a szüret jegyében

A Magyarországi Tájházak Szövetsége nem véletlenül ítélte oda idén az Év tájháza címet éppen a nagybereginek. Hisz a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által működtetett intézményben a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet évek óta olyan programokat szervez a fiatalok számára, amelyek autentikus környezetben adnak lehetőséget a hagyományok ápolására, kulturális örökségünk átadására, ahol a résztvevők megismerkedhetnek többek között régi, kihalófélben lévő kismesterségekkel, kipróbálhatnak népi játékokat, népdalokat, néptáncokat gyakorolhatnak, megkóstolhatják az eleink receptje alapján készült kemencében sült finomságokat stb.

Így volt ez október 13-án is, amikor a szervezők a szüreti szokások felelevenítésével indították az őszi-téli évadot.

A megjelenteket Gál Adél programfelelős köszöntötte, aki abbéli örömének adott hangot, hogy ezen a napon Beregvidék határain túlról érkezett gyerekek kaphatnak ízelítőt a tájház életéből, ismerkedhetnek itt eleink gyermekjátékaival, a szüreti szokásokkal. Örömmel számolt be arról is, hogy a Nagyberegi Tájház nyerte el idén az Év tájháza címet. A díjat – melyet első alkalommal kapott határon túli tájház – október 8-án a Tájházszövetség által Budaörsön szervezett országos tájházi találkozón Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica elnöke, illetve Csernicskó István, a főiskola rektora vette át.

A Nagyberegi Tájház azon „élő” tájházak közé tartozik, ahol igyekeznek a jeles napokhoz, ünnepekhez igazodva széleskörű programokat szervezni, s ezeknek a tudatosan felépített rendezvénysorozatoknak nagy szerepük van a hagyományok őrzésében, átadásában, fogalmazott köszöntőjében Pallagi Marianna, a PCS igazgatója, aki Gál Adéllal közösen elhelyezte a tájház tornácának falán az elismerést jelző táblát.   

Igazi kincsesháznak nevezte a nagyberegi intézményt Békésyné Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, aki a generációkról generációkra átadott hagyományok megtartásának fontosságát hangsúlyozta. „A hagyományőrzés magába foglalja a magyar értékeink őrzését énekkel, dalokkal, a régi tevékenységek felidézésével, de a lehető legfontosabb az, hogy mit raktározunk el a szívünkben, ugyanis azt adjuk majd tovább” – fogalmazott a diplomata.

A megnyitót követően aztán kezdetét vette a felhőtlen szüreti szórakozás. S mi a szüret egyik legfontosabb kelléke? Hát a hordó, amibe kerül majd a frissen préselt szőlő leve. Így aztán a Nagyszőlős közeli Fancsikáról érkezett kisiskolások, a helyi magyar iskola első három évfolyamának tanulói – akik többsége vegyes házasságba született, így számukra itt a magyar identitás erősítése is szerepet kapott – először is a hordókészítés folyamatába nyertek betekintést László Attila salánki bodnár irányításával. Aztán valamennyien kipróbálhatták a szőlő taposását – az így nyert mustot meg is kóstolhatták –, miközben Gál Adél mesélt a régmúlt hagyományos szüreteiről, az ahhoz kapcsolódó szokásokról.

Az ősz egyik jellemző munkafolyamata a kukoricatörés is. Ezt, illetve az ehhez kapcsolódó szokásokat elevenítette fel a kézművesfoglalkozáson Derceni Lévai Irénke, akinek irányítása mellett a gyerekek a tengeri héjából, a csuhéból virágot készítettek. Később meg Kokas Erzsébet népzene pedagógus vezetésével a szürethez, szőlőhöz kapcsolódó népdalokat, gyermekjátékokat tanultak, s a közös program végezetül a Kokas Banda vezetésével jókedvű táncházzal ért véget.

Persze a nap folyamán különböző régi hagyományos népi játékokat is kipróbálhattak a gyerekek. Ezek közül is a csigahúzás, a diótörés, a célba dobás meg a „sítalpozás” aratta a legnagyobb sikert.

A Csoóri Sándor Alap támogatásával megvalósuló program végén – a szokásokhoz híven –a résztvevők megkóstolhatták Olasz Piroska kemencében sült remekeit. Ezúttal almás- és lekváros porlós került terítékre, melynek tölteléke szintén a tájházban készült egy korábbi lekvárfőző alkalom keretében.

Kovács Erzsébet