Kárpátalján a nyomozók vizsgálják a Majdánkán (Майдан, Huszti járás) és Ungtölgyesen (Дубрівка, Ungvári járás) bekövetkezett halálos közlekedési balesetek körülményeit.
Az egyik balesetet okozó sofőr ittas állapotban volt.
Október 12-én kijevi idő szerint 21:30 órakor a rendőrséghez bejelentés érkezett arról, hogy az Ökörmező közelében fekvő Majdánka településen közlekedési baleset történt.
Az eset vizsgálata során a nyomozók megállapították, hogy az Audi A4 típusú gépkocsi 33 éves sofőrje elvesztette uralmát járműve fölött, árokba sodródott és felborult. A baleset következtében a sofőr 12 éves fia a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Maga a sofőr és 31 éves felesége nem sérült meg.
A tragikus baleset vizsgálata során kiderült, a sofőr ittasan vezetett.
Vérében 1,54 ezrelék alkoholt mértek.
A második autóbaleset aznap kijevi idő szerint körülbelül 21 órakor az ungvári járási Ungtölgyesen történt. A helyszínelő nyomozók megállapították, hogy a Volkswagen Caddy típusú gépkocsi 18 éves ungvári sofőrje elütött egy 51 éves ignéci férfit, aki kerékpárjával hirtelen kihajtott az úttestre.
A baleset következtében a kerékpáros a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
Mindkét baleset ügyében a nyomozók büntetőeljárást indítottak. Még folyik a nyomozás - olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség hivatalos honlapján.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.