A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
A közlemény szerint a KR NNI a szlovák Nemzeti Drogellenes Hivatal munkatársainak jelzése alapján tárt fel egy illegális gyógyszerkereskedelemmel kapcsolatos hálózatot.
A nyomozók számos bizonyítékot találtak arra, hogy egy Magyarországon élő, 59 éves ukrán férfi legalább öt éve illegális szerek forgalmazásával foglalkozik: a Szadán élő üzletember egy teljes bűnszervezetet épített fel.
Nyilvános internetes felületeken árusította az illegális gyógyszereket és potencianövelőket külföldi vevők számára. A webshop üzemeltetőjeként egy cég szerepelt, de az sem gyógyszerek, sem táplálékkiegészítők forgalmazási és kereskedelmi engedélyével nem rendelkezett Magyarországon; az Európa-szerte árusított termékek sem voltak bevizsgálva és engedélyezve
- írták.
A gyanú szerint a gyógyszerek ellenértékét a vásárlók általában egy litván bankszámlára fizették be, vagy kriptovalutában egyenlítették ki.
A magyar nyomozók azt is kiderítették, hogy a bűnszervezet élén álló ukrán férfit négy társa segítette az illegális üzletben. A potencianövelőket rendszerint külföldről rendelték meg, és Pest vármegyei raktárakban tárolták.
A társaság csak a postaköltségekre havi 10 millió forintot költött, míg az előzetes számítások szerint az illegális üzletből befolyt hasznuk évente legalább egymilliárd forint volt.
Az elkövetők közül négyet a Terrorelhárítási Központ (TEK) fogott el június 9-én, a vezetőre és két társára egy XVIII. kerületi konditeremben, míg negyedik társukra Szadán csaptak le; az ötödik bandatagot a KR NNI nyomozói Vácon fogták el.
A nyomozók az 51 éves ukrán férfit, valamint két magyar és egy ukrán társát bűnszervezetben elkövetett gyógyszerhamisítással, míg egy magyar férfit üzletszerűen elkövetett, tiltott teljesítményfokozószerrel visszaéléssel gyanúsították meg.
A gyanúsítottak lakcímein, valamint egy ikladi és egy őrbottyáni raktárban is kutattak a rendőrök, ennek során nagy mennyiségben találtak gyógyszereket, valamint azok csomagolására alkalmas dobozokat.
A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatala több nagy értékű karórát, jetskit, valamint hajót is lefoglalt, ahogy luxusautókat is, amelyek között volt Rolls Royce, Porsche és Ferrari is. A fentieken túl készpénzt is lefoglaltak, valamint több ingatlant zároltak - áll a közleményben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke