A növénytermesztők jelentős része kivár: halogatja az amúgy már aktuálissá vált kukorica, napraforgó vetését.
A baráti-családi beszélgetésekkel tűzdelt hétvége méltó zárása volt az az ünnepi istentisztelet a benei református templomban
Az őszi időszak egyik legveszélyesebb kórokozója a szürkepenész.
A járőrök lefüleltek egy bedrogozott sofőrt, aki érvényes jogosítvány nélkül vezette autóját.
Székelyudvarhelyen immáron közel három évtizede kerül megrendezésre a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) és a Pápai Pápiz Ferenc Alapítvány közös szervezésében zajló Családorvosi Továbbképző Konferencia.
A nagymuzsalyi születésű Cséke Adrienn előbb a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Ficseri Gyermekstúdiójában bontogatta a szárnyait, ma pedig már segédszínészként tevékenykedik a színház berkein belül.
Isten szerette népét, gyermekeit, Izráel fiait. Tanította őket, vezette sok veszélyen át, óvta ellenségeitől, de a nép szíve hűtlenné vált Isten iránt.
Több visszajelzést is kaptam az őszi kalászosok vetésével kapcsolatban, ezért szeretnék ezen kérdésekre röviden válaszolni.
Aki most rest marad vagy hanyag munkát végez, az bizony eleve vesztesként indul a jó borért folyó versenyben. A korai szüret korai pincerendezést és hordókarbantartást igényel.
A beregszászi máltaisok évek óta igazi szeretetszolgálatot látnak el akkor, amikor a különleges fejlesztést igénylő gyerekek ügyét felkarolták.
Szeljancsin László szenvedélyesen rajong a gépkocsikért. A beregszászi autótulajdonosok jól ismerték eddigi üzletét, amely a Méhes-palota mellett volt. Nemrég gondolt egy merészet, és üzletét átköltöztette.
A Munkácsi Szent István Líceumot két évtizeddel ezelőtt azzal a céllal alapították, hogy legyen egy olyan katolikus egyházi oktatási intézmény Kárpátalján, ahol az alapos tudás megszerzésének lehetősége mellett keresztény szellemiségben nevelkedhetnek a fiatalok.
A beregszászi református templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) szeptember 24-én
Nagyszőlős közelében egy kamion sofőrje elütött két gyalogost. Egyikük az intenzív osztályon az életét vesztette.
A hit és a kultúra, a közösség és a szülőföld együttesen azok az értékek, amelyekkel a Munkácsi Szent István Líceum 20 éve gazdagítja a kárpátaljai magyarság életét.
Az ungvári ukrán-szlovák ellenőrzőponton felfedeztek egy lopás miatt körözött férfit.