A hit és a kultúra, a közösség és a szülőföld együttesen azok az értékek, amelyekkel a Munkácsi Szent István Líceum 20 éve gazdagítja a kárpátaljai magyarság életét – hangsúlyozta Potápi Árpád János.
 / Kultúra

A hit és a kultúra, a közösség és a szülőföld együttesen azok az értékek, amelyekkel a Munkácsi Szent István Líceum 20 éve gazdagítja a kárpátaljai magyarság életét – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Munkácsi Szent István Líceum fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából tartott pénteki ünnepségre küldött levelében.

Az államtitkár kiemelte: a Munkácsi Szent István Líceum menedéket jelent, egy olyan helyet, ahol a türelmesség és az oktatás révén az intézményben tanuló diákok erős közösségé formálódnak. Hangsúlyozta: akit a keresztényi türelem jellemez, az lesz majd hű tagja közösségének és szülőföldjének, az őrzi majd meg, sőt ápolja a keresztény hitet és kultúrát. Az államtitkár úgy fogalmazott: „A türelemben erő van, amelyet a kárpátaljai magyar nemzeti közösség az elmúlt évtizedekben megtanult és maga is megtapasztalt. A türelem ereje kell ahhoz ma is, hogy nyelvünket, anyanyelvi oktatásunkat, hagyományainkat, közösségeinket, családjainkat és kultúránkat megvédjük.”

Potápi Árpád János levelében kiemelte: Magyarország Kormánya részéről egyértelmű volt, hogy a Munkácsi Szent István Líceum sikere egy olyan küldetés, amely a legfontosabbak közé sorolandó, ezért is vállalta át 2011-től az iskola fenntartásának terheit, majd támogatta az új fejlesztéseket és bővítéseket. Hozzátette: „Ez mind annak a jele, hogy Magyarország Kormánya az összmagyarság képviseletében járva fontosnak ítéli a kárpátaljai magyarság hitben és tudásban való nevelését.”

Az államtitkár úgy fogalmazott: „Biztosíthatjuk Önöket, hogy nem hagyjuk magára a kárpátaljai magyarságot, és küzdünk azért, hogy az ezer éve szülőföldjén élő közösség továbbra is megmaradhasson és boldoguljon Kárpátalján.”

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.