A növénytermesztők jelentős része kivár: halogatja az amúgy már aktuálissá vált kukorica, napraforgó vetését.
Az éber szomszédoknak köszönhetően nem égett ki teljesen egy hetedik emeleti lakás Ungváron.
Késsel támadtak egy nyugdíjasra Kárpátalján, majd megverték és elvették pénzét és mobiltelefontját.
Az SzBU munkatársai lelepleztek egy tisztviselőt, aki 56 millió hrivnya összegű kárt okozott az államnak.
Kárpátalján kábítószer-értékesítés közben őrizetbe vettek egy 45 éves férfit.
Az ünnepségre összesereglett szép számú közönséget Tarr Attila, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke üdvözölte
A gyanú szerint az egyik falu volt vezetője több mint 7,2 millió hrivnyás kárt okozott az államnak.
2000 hrivnya kenőpénz elfogadása miatt 7 év börtönbüntetésre ítéltek egy munkácsi bírót.
Garanyi József azok közé a neves beregszásziak közé tartozik, akik a XX. század második felében meghatározták a város szellemi életét
A Cantus kamarakórus 1981-ben azzal a céllal alakult, hogy az erre fogékony közönséggel megismertesse és népszerűsítse az egyházi zene legkiválóbb alkotásait
Az ungvári várban immár negyedik alkalommal került megrendezésre a BercsényiFeszt
A magyar nyelvterület néptáncainak, népzenéjének, népdalainak gazdag tárházából kaptunk ízelítőt a vasárnap immáron harmincadik alkalommal megtartott Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválon
Jánosiban hagyományteremtő szándékkel rendezték meg az első vadgasztronómiai fesztivált
Szeptember 19-én a beregszászi Barátság Stadionban sor került a 26. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozóra
A Fradi márkanév ma már a világ bármely pontján ismerősen cseng.
„Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását.” (Ézs 52, 10)
Nyugodtan mondhatom, az őszi munkálatok még nem késtek el. De ne felejtsük el azt sem, hogy most már intenzíven kell dolgoznunk.
Mezőkaszonynál elvették egy 22 éves cigarettacsempész Fiat Ducato mikrobuszát.
A Beregszászban található Derma Lazer vállalkozás a problémás bőrtípus kezelését veszik górcső alá.
A homoktövis az ázsiai népek által jól ismert „gyógyító gyümölcsök királynőjének” nevezett növénye, amelyet „csodaszerként” ősidők óta jól ismernek és használnak.
Hivatali gondatlansággal vádolják az ungvári városi tanács volt tisztviselőjét, aki a gyanú szerint több mint 1 millió hrivnyás kárt okozott az államnak.
Tarpai József bejelentette, hogy már elkészült Kárpátalja magyar szemmel útikönyv ukrán nyelvű fordítása.
Négy illegális migránst vettek őrizetbe a kaszonyi határőrök az ukrán-magyar határ mellett.