Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Az Európai Uniónak (EU) többet kell befektetnie a védelembe, és támogatnia kell Ukrajnát.
A magyar államfő szerint meg kell állítani a háborút
Az ukrán-magyar határszakaszon 4897-en léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5479-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
"Helyénvaló" lenne az Európai Uniónak idén júniusban megkezdenie a tárgyalásokat Ukrajna csatlakozásáról - jelentette ki Zelenszkij.
És fegyverek is áramolhatnak Kijevbe.
Megdöntötte a kötélmászás világrekordját egy francia nő Párizsban, miután felmászott az Eiffel-torony 110 méteres magasságban található második emeletére.
Hiteleket nyújtanak az ukrán kis- és középvállalatoknak, és garanciát vállalnak a német cégek ukrajnai beruházásaira.
Az északi és a balti országok támogatják a NATO nagyobb szerepvállalását az Ukrajnának történő segítségnyújtásban.
Három ember meghalt, hatan eltűntek és hárman megsérültek egy észak-olaszországi vízerőműben történt robbanás következtében kedden délután.
Németország visszautasította és alaptalannak nevezte kedden a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) Nicaragua vádjait.
Jelentősen megerősítették a biztonsági intézkedéseket Párizsban a Paris Saint-Germain - FC Barcelona szerdai mérkőzése előtt.
Ukrajna nyugati támogatói nem biztosítják az ország számára azokat a légvédelmi rendszereket, amelyekre égető szüksége van ahhoz, hogy megvédje magát az orosz bombázásoktól.
Őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet egy aktív tagját Rómában.
Josep Borrell: az új uniós tengeri misszió szavatolja a hajózás biztonságát a Vörös-tengeren.
Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött hétfőn a román haditengerészet szervezésében a Fekete-tengeren és a Duna torkolatvidékén 13 NATO-tagállam, illetve partnerország részvételével.
Jelenleg mintegy 4,2 millió az ideiglenes védelmi státusszal rendelkező ukrajnai menekültek száma az EU-ban.
Ismeretlen tettesek vasárnapra és hétfőre virradó éjszaka is gyújtópalackokat dobtak a vilniusi orosz nagykövetség területére.
Exit poll: országos viszonylatban az ellenzéki PiS kapta a legtöbb szavazatot a lengyel helyhatósági választásokon.
Gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy miskolci férfi ellen.
Ritka vulkanikus jelenségnek lehetnek tanúi azok, akik a napokban Szicíliába látogatnak.
Szlovák elnökválasztás - Hivatalos végeredmény: Peter Pellegrini győzött.
Szlovák elnökválasztás - Peter Pellegrini győzött a nem hivatalos végeredmények szerint.
Litvánia M-577-es páncélozott csapatszállító járművekből álló újabb katonai segélycsomagot adott át Ukrajnának.
Jelenleg összesen 821 bűnszövetkezet fenyegeti az Európai Unió biztonságát.
A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára .
A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére, erre vonatkozóan nem érkezett semmilyen kérés, de az ukránok felszerelést, lőszert, fegyvereket kérnek, amit mi biztosítunk, azonban ez nem tesz minket az orosz-ukrán konfliktus részesévé - szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön a tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró sajtótájékoztatóján.
A NATO-nak erősítenie kell a terrorellenes fellépését a kelet-nyugati kereskedelem zavartalanságának fenntartása érdekében, ez ugyanis lényeges gazdasági érdeke Európának .
A NATO a történelem legerősebb, legtartósabb és legsikeresebb szövetsége, az Egyesült Államok és Európa együtt erősebbek ennek kötelékében - jelentette ki az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) megalapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben Jens Stoltenberg főtitkár.
A NATO-tagországok még nem hoztak döntést az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli támogatás szerkezetéről, de megkezdték annak tervezését - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
Nyilvántartásba veszik az orosz invázió okozta károkat Ukrajnában.