Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: president.gov.ua
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: president.gov.ua

MTI

 / Közélet

"Helyénvaló" lenne az Európai Uniónak idén júniusban megkezdenie a tárgyalásokat Ukrajna csatlakozásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön, a Három Tenger Kezdeményezés országainak vilniusi csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatón.

Hirdetés

"A csúcstalálkozón és a vezetőkkel folytatott tárgyalásokon azt mondtam, hogy az európai egység szempontjából rendkívül fontosnak tartom megerősíteni, hogy az Európai Unió nem fél önmagától, és a NATO nem fél a saját szabályaitól"

- fogalmazott az ukrán államfő az Interfax-Ukrajina hírügynökség beszámolója szerint. Hangsúlyozta: minden demokratikus európai nemzet, amely osztja és védi Európa és az euroatlanti térség közös értékeit, megérdemli, hogy az EU és a NATO tagja legyen. "Ezt a tényt pedig valós tettekkel kell megerősíteni. Júniusban el is jön az ideje, amikor helyénvaló döntés lesz ténylegesen megkezdeni a tárgyalásokat Ukrajna csatlakozásáról az Európai Unióhoz" - mondta. Úgy vélte, hogy erre magának Európának van szüksége annak érdekében, hogy megmutassa erejét.

Hangsúlyozta azt is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök felé sem az unió, sem a NATO nem mutathat gyengeséget.

Hirdetés

 "Putyin valóban el akarja elpusztítani Ukrajnát, utána pedig meghódítani Oroszország összes többi szomszédját. Az életünknek, a biztonságunknak egyszerűen nincs alternatívája, és ezért nincs reális alternatívája annak sem, hogy Ukrajnát meghívják a NATO-ba"

 - mondta az elnök.

Zelenszkij ismételten sürgette, hogy a szövetséges országok küldjenek légvédelmi eszközöket Ukrajnának, amelyekre - mint mondta - azért van szükség, hogy megvédjék a városokat az állandó orosz támadásoktól. Azt kérte, hogy idén minden potenciált összpontosítsanak "Ukrajna és minden, Oroszországgal határos nemzet függetlenségének védelmére", mivel Moszkva fenyegetései "az egész területet érintik Európától Kazahsztánig". Köszönetet mondott azoknak a vezetőknek, akik kifejezték, hogy készek segíteni Kijevnek a légvédelmi rendszerek beszerzésében.

Zelenszkij Oroszország szerda éjszakai támadására utalva külön is felszólította országa szövetségeseit, hogy gyorsítsák fel az ukrán légvédelem megerősítését. "Putyin már harmadik éve próbálja tönkretenni az energiaszektorunkat" - szögezte le.

Kitért arra is , hogy Ukrajna most már gyárt több olyan haditechnikai eszközt, drónokat és lőszereket, amelyeket az Oroszország által indított háború előtt nem állított elő, saját fegyvergyártásához azonban külső finanszírozásra van szüksége.

A sajtótájékoztatón Andrzej Duda lengyel államfő kijelentette, hogy országa kész Ukrajnának szovjet gyártmányú légvédelmi rakétákat szállítani. Hozzátette viszont, hogy a Lengyelországban lévő Patriot rendszereket "az Egyesült Államok hadserege telepítette, és vannak olyan rendszereink is, amelyeket a brit fegyveres erők telepítettek Lengyelországba". Rámutatott arra, hogy ezekkel a fegyverekkel Lengyelország saját magát védi az orosz fenyegetésekkel szemben.

A lengyel elnök azt is javasolta, hogy a kelet-európai országok emeljék a bruttó hazai termék (GDP) három százalékára védelmi kiadásaikat. "Nemrég írtam egy levelet az összes NATO-tagállamnak, amelyben azt javasoltam, hogy a 2014 óta meghatározott két százalékról a GDP három százalékára emeljék a védelmi kiadásokat" - mondta, hozzátéve, hogy kezdeményezését "magas szintű megértés" fogadta.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.