Leopard-2 német tankok. Fotó: US Army
Leopard-2 német tankok. Fotó: US Army
 / Közélet

Litvánia M-577-es páncélozott csapatszállító járművekből álló újabb katonai segélycsomagot adott át Ukrajnának – közölte a balti állam védelmi minisztériuma szombaton.

Hirdetés

„Stratégiai célunk Ukrajna megsegítése” – idézte a közlemény Laurynas Kasciunas litván védelmi minisztert. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy országa és a többi szövetséges állam ellátja Ukrajnát a számára nélkülözhetetlen fegyverekkel és katonai felszerelésekkel.

A védelmi tárca nem fedte fel, hogy pontosan hány M-577-es járművet adtak át Ukrajnának.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy márciusban Litvánia 155 milliméter kaliberű tüzérségi lövedékeket adott Kijevnek, valamint 35 millió eurót különített el a cseh kezdeményezés részeként az ukrán hadsereg lőszerrel való ellátására.Vilnius azt tervezi, hogy 2024-2026 között legalább 200 millió euró (78,8 milliárd forint) katonai támogatást nyújt Ukrajnának.

Hirdetés

Oroszország Ukrajna elleni háborújának bő két évvel ezelőtti kezdete óta a balti állam 605 millió euró katonai segítséget nyújtott Ukrajnának.

Ingrida Simonyte litván kormányfő pénteken jelentette be, hogy országa további katonai segély gyanánt háromezer drónt vásárol idén Ukrajna számára mintegy 2 millió euró értékben. Erről azután beszélt, hogy Vilniusban megbeszélést folytatott ukrán hivatali partnerével, Denisz Smihal miniszterelnökkel. - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.