Az idén volt az ötödik éve, hogy részt vehettem a Csergezán Pál-emlékünnepségen, amelyet a Pilisi Parkerdő Anna-laki vadászházánál rendeztek meg. A Nimród Alapítvány és az Országos Vadász Könyvklub Egyesület ezt a megemlékezést immár húsz éve rendszeresen megszervezi a Könyvklub tagjainak részvételével.
Igen megható és különleges élmény egy művész honfitársunkról szóló megemlékezés.
Csergezán Pál 1924. június 28-án született Záhonyban. Általános iskolai tanulmányait Kisvárdán végezte el, majd tizenöt évesen Budapestre került. Három évig az Iparművészeti Főiskola építészeti szakán tanult. A második világháború végén a frontra került, majd szovjet hadifogságba esett. A fogság évei alatt ismerkedett meg az orosz természetfestészettel, ami meghatározó élmény volt számára. Hazatérése után a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult grafikusként – mesterei többek között Barcsay Jenő és Ék Sándor voltak –, ahol 1953-ban diplomázott. Kiemelkedő munkásságát jelzi, hogy illusztrátorként dolgozott a Nimród vadászújság és a Nők Lapja számára is. Számos ifjúsági és ismeretterjesztő könyvet, valamint diafilmet rajzolt. Nemzetközi sikereket is elért: élt és alkotott Németországban, valamint Iránban is, ahol egy időben a perzsa sah udvari festője volt. Élete utolsó időszakában Telkiben élt, műterme a Budakeszi Erdőgazdaság területén volt. Hamvai a település határában, a Csergezán Pál-kilátó közelében, valamint az Anna-laki vadászháznál nyugszanak.
Mindezeket azért tartom fontosnak ismertetni a kedves olvasóval, mert ez a megemlékezés igen szép gesztus a Nimród Alapítvány és az Országos Vadász Könyvklub Egyesület részéről. Persze nem csak a fent említett szervezetek tagjai szoktak részt venni az emlékünnepségen, hanem igen gyakran a magyar erdésztársadalom képviselői is jelen vannak. Nincs meghatározott jellege a részvételnek, csupán az időpontot jelzik egy-két hónappal korábban, és bárki, akit érdekel az esemény, részese lehet a rendezvénynek.
Többször elgondolkodtam már azon, hogy vajon nálunk, Kárpátalján nem volna-e érdemes hasonló kezdeményezésekkel foglalkozni. Hiszen nálunk is vannak – vagy inkább találhatunk, ha utánajárunk – olyan egykor élt és alkotott neves embereket, akik természetvédelmi munkásságuk vagy más, közösségért végzett tevékenységük miatt méltók lennének arra, hogy évente egyszer legalább néhány szál virággal és néhány jó szóval emlékezzünk rájuk. Tisztában vagyok a mostani körülményekkel, de ahogyan más múltbeli eseményekről is meg tudunk emlékezni, úgy időt kellene szakítani évente legalább egyszer, hogy azokról az embertársainkról is megemlékezzünk, akik valaha sokat tettek a szűkebb hazánkért. És itt nem éppen megyei szintre gondolok. Járásonként, településenként, ha szétnéznénk a múlt emlékei között, bizonyosan találnánk olyan személyeket és eseményeket, amelyekről érdemes lenne megemlékezni, és utódainkat is erre tanítani.
Csak egy példát említek. Az 1998-as nagy árvíz után mennyien fogadkoztunk, hogy ezt sohasem feledjük. Eltelt huszonnyolc év, és már lassan senki sem emlékszik rá – vagy nem akar emlékezni. Pedig több ilyen eseményünk is van. Ha nem hozzuk őket szóba, ha nem emlékezünk meg róluk, akkor az unokáink már hallomásból sem fognak tudni ezekről.
Id. Stók Lajos
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
