/ Kultúra
Népi szokások, hiedelmek az Áldás havában. Fotók: Hagyományok Háza Archívum
Népi szokások, hiedelmek az Áldás havában. Fotók: Hagyományok Háza Archívum
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Aratás, nyári hiedelmek, jeles napok, vidéki szokások – a Hagyományok Háza július eleji összeállításában a nyár közepének gazdag néphagyományait idézzük fel. Ismerjük meg a hónap jeles ünnepeit, a hozzájuk fűződő népszokásokat és a magyar népi kultúra értékeit.

Hirdetés

Júliust eleink hívták Nyárhónak, Áldás havának, a keresztény hagyomány pedig Jézus egyik apostola után Szent Jakab havának mondja. 

Július 2. napja, Sarlós Boldogasszony ünnepe. A Boldogasszony ‒ az áldott állapotban lévő Mária ‒ a várandós anyák, a szegények, a fogságban sínylődők pártfogója. Sok helyen ezen a napon kezdték el az aratást, aminek kalapemeléssel és imádsággal láttak neki. Az aratók munkaeszközeit a pap megszentelte, majd a búzatábla szélén keresztet vetettek, mielőtt nekiláttak a munkának. Az utolsó kévéből aratókoszorút készítettek és a gazdának adták váltság fejében, amit ő a mestergerendára akasztott, jelezve a munka végeztét. A tánccal egybekötött aratóbál egy 1901-es miniszteri felhívás után vált általánosan ismertté, főleg a nagybirtokos vidékeken. 

Népi szokások, hiedelmek az Áldás havában. Fotók: Hagyományok Háza Archívum
Népi szokások, hiedelmek az Áldás havában. Fotók: Hagyományok Háza Archívum

Július havában az emberélet mindennapi tevékenységein túl, még számos szokás és népi megfigyelés köthető naptári nevekhez.

Július 20. Illés prófétáról elnevezett nap, amikor is munkatilalom volt érvényben, mert a népi megfigyelés szerint ezen a napon gyakoriak a viharok, és az emberek féltek, hogy a szél és a villám szétveri vagy felgyújtja az asztagokat. A hiedelem szerint mennydörgéskor a harci szekéren mennybe vonult Illés próféta abroncsolja a kerekét.

Július 22. Mária Magdolna ünnepe, aki megtért a bűnös életéből. Úgy tartották, hogy ilyenkor esnie kellene az esőnek, mert Mária Magdolna siratja a bűneit.

Hirdetés

Július 25. Jakab napja. Szent Jakab a búcsújárók, hajósok és utasok védőszentje, aki az apostolok közül elsőként szenvedett vértanúhalált. Rendszerint ekkorra le kell aratni a zabot, mert különben kárba vész. 

Július 26. Anna napja. Szent Anna Szűz Mária édesanyja; a katolikus hívő asszonyok őhozzá könyörögtek gyermekáldásért. A gazdálkodásban is fontos napnak számított, mert a kender töve Anna napján szakad meg, ezért ilyenkor kezdték a kender nyűvését. Szép idő esetén e napon szedték az úgynevezett annababot is. A Szent Annának szentelt kedd évszázadok óta asszonyi dologtiltó napnak számított. Mulatsággal, bállal való megünneplésére ma is élő szokásként említhetjük a füredi Anna-bált, amely a magyar társasági élet egyik legrégebbi és legpatinásabb eseménye.

A júliusra vonatkozó népi megfigyeléseket egy népi mondóka is összefoglalja: 

„Esős Illés rossz,
mert áldást nem hoz.
Jakab napja vihart szül,
Magdolna sárban csücsül.
Anna asszony reggele
már hűvös, ne játssz vele.
Mihelyt a pók széttépi hálóját,
Jön a felhő, s rögtön tartós esőt ád.”

A Kossuth Rádió és a Hagyományok Háza közös műsorának a Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek július első heti adásaiban az érdeklődők élőszóban is hallhatják a nyár derekának gazdag népszokásait. A július 6-val kezdődő hét adásait a szerkesztő a hónap jeles napjaihoz kötődő népszokásoknak szenteli. A zenei összeállításban ezúttal dunántúli falusi muzsika szól majd.

Hirdetés

Szerkesztő-műsorvezető: Pénzes Géza 
Társszerkesztő: Kardos-Biri Elvira
Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)

A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/

 

Népi szokások, hiedelmek az Áldás havában. Fotók: Hagyományok Háza Archívum