Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Zelenszkij szerint közel a tűzszünet.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett maradjon az ukrajnai háború lezárásához vezető tűzszüneti tárgyalások mellett.
Finnország csatlakozott ahhoz az EU-programhoz, amely Ukrajna katonai támogatását teszi lehetővé az Európában befagyasztott orosz vagyonból származó bevételek felhasználásával.
Az európai vezetőknek - szögezte le Pavel - kitartóan magyarázniuk kell az amerikai kormányzatnak, hogy a béke elérése Ukrajnában egész Európa számára fontos.
A külügyminiszterek négy szankciós rendszer keretében hagyják jóvá az Oroszországgal szembeni korlátozó intézkedéseket: az ukrajnai háború, az emberi jogok megsértése, a hibrid hadviselés és a vegyi fegyverek használata miatt.
„Békét akarunk, ezért növelnünk kell a nyomást (Vlagyimir) Putyin (orosz) elnökön egészen addig, ameddig készen nem áll a békére” – szögezte le Ursula von der Leyen.
Rutte azt is mondta: jó dolognak tartja, hogy az ukránok tárgyalóasztalhoz ültek.
Az Európai Unió arra készül, hogy heteken belül jóval magasabb vámokat vet ki az Ukrajnából származó importra, ami a háború jelenlegi, kritikus időszakában súlyos csapás lenne Kijev gazdasága számára.
A jóváhagyott Útitervek a jogállamiság, az államigazgatási reform, valamint a demokratikus intézmények működésének területeit érintik.
Az Európai Unió luxembourgi Törvényszéke kedden kimondta: jogellenes volt, hogy az Európai Bizottság megtagadta Ursula von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közti sms-üzenetek nyilvánosságra hozatalát.
Az új intézkedések célzott vízumtilalmakat, vagyonbefagyasztásokat, exportkorlátozásokat és az árplafont kijátszó szereplők listázását tartalmazzák, különös tekintettel az orosz árnyékflottára és a bankszektorra.
A gyanú szerint orosz állami szervek megbízásával három ukrán állampolgár olyan csomagokat akartak küldeni, amelyek szállítás közben robbantak volna fel.
Egy nemzetközi különleges művelet eredményeként megszüntették egy kárpátaljai csaló call center tevékenységét, amely Csehország és más európai uniós országok állampolgárait csapta be.
Macron elmondta, hogy az újabb szankciók a pénzügyi szolgáltatásokat, az olajat és a másodlagos eladókat célozzák majd, amennyiben Oroszország nem egyezik bele a tűzszünetbe.
A Nemzetközi Büntetőbíróság november 21-én adott ki elfogatóparancsot Benjámin Netanjahu és Joáv Galant korábbi védelmi miniszter ellen emberiesség elleni és háborús bűncselekmények állítólagos elkövetése miatt.
A nemzeti kisebbségek védelmének európai ügynek kellene lennie, és nem belügynek - hívta fel a figyelmet Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri különmegbízottja, főtanácsadója.
Alain Berset leszögezte, az Európa Tanács továbbra is "határozottan támogatja Ukrajnát", "megerősítve ellenálló képességét Oroszország folyamatos agressziójával szemben".
Március végén 4 261 345 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában.
Az EU védelmi gyártókapacitását egyesítenünk kell Ukrajna energiájával, tehetségével és ambíciójával - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos.
Londonban tanácskoznak hétfőn a weimari csoport néven ismert európai diplomáciai és geopolitikai szövetség külügyminiszterei az európai biztonság erősítéséről.
Ukrajna 2027-re teljes mértékben meg akar felelni az Európai Unióhoz való csatlakozás kritériumainak– jelentette ki pénteken Olha Sztefanisina.
A német kancellár kijelentette: Oroszország háborúja Ukrajna ellen frontális támadást jelent nemcsak a területi egysége, hanem Európa 1990 utáni teljes politikai rendje ellen.
Ukrajna fontolgatja, hogy felhagyjon az amerikai dollár használatával mint az árfolyamrögzítés alapjául szolgáló valutával, és áttérjen az euróra.
"Európa Ukrajna oldalán áll és örömmel látom, hogy az egész Európai Unióban, egy-két kivételtől eltekintve, ez a helyzet" - fogalmazott az új német kancellár.
Az Európai Parlament plenáris ülésén tartott szavazáson támogatta az Ukrajnából származó egyes termékekre, köztük a vasra és az acélra vonatkozó vámok felfüggesztéséről.
Az EP-képviselők felszólították Moszkvát, hogy azonnal vessen véget az ukrán gyerekek elhurcolásának.
A makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében az orosz központi banknak az uniós bankokban befagyasztott pénzeszközeiből származó kamatbevételeket bocsátják Ukrajna rendelkezésére.
Folytathatta útját szerdán Moszkvába Aleksandar Vucic szerb elnök, miután az őt szállító repülőgépet Bakuban feltartóztatták.
Ukrán elnök: be kell vetni mindent, hogy Oroszországtól elvonják a háborúhoz szükséges erőforrásokat
Alkalmazni kell minden olyan intézkedést, amely megvonja Oroszországtól a háborúhoz szükséges erőforrásokat - sürgette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az Európai Bizottság a vártnál korábban terjesztette elő a 17. oroszellenes szankciós csomagját.