A tagállamok gyors megegyezésére számítanak, miközben Washington is új intézkedéseket készít elő. Az Európai Bizottság a vártnál korábban terjesztette elő a 17. oroszellenes szankciós csomagját, amely több mint száz hajót, több tucat magánszemélyt és kínai entitásokat is sújtana.
Brüsszel újabb szankciós csomaggal próbálja megszorítani Moszkvát: az Európai Bizottság kedden benyújtotta a 17. ilyen intézkedésének a tervezetét, amely több mint száz, úgynevezett „árnyékflottához” tartozó hajót és több mint 50 személyt, illetve vállalatot venne fel a büntetőlistára.
A csomag célja, hogy ellehetetlenítse Oroszország megkerülőtechnikáit, miközben jelzést küld a nemzetközi közösségnek:, az uniós egység még mindig létezik
– írta a Reuters.
A szankciós csomag a vártnál hamarabb készült el – korábbi értesülések szerint június előtt nem is számítottak ilyen lépésre. Most azonban a bizottság „egyszerű” csomagként jellemezte a tervezetet, amelyet a szokásostól eltérően ezúttal nem egyeztettek előzetesen a tagállamokkal. Ennek ellenére gyors jóváhagyásra számítanak, az első tárgyalások már szerdán elkezdődnek.
A csomag egyik legfontosabb eleme, hogy több mint száz hajót – az úgynevezett árnyékflotta egységeit – vennének fel a szankciós listára.
Ezek a hajók az orosz nyersolaj exportját bonyolítják le a nyugati szankciók megkerülésével, miközben Oroszország ezen keresztül próbál valutát szerezni és fegyvereket vásárolni.
Emellett a szankciók kiterjednek
- újabb kettős felhasználású, illetve haditechnikai célra is alkalmas exportcikkekre;
- valamint fejlett technológiákra, amelyek állítólag a Kreml hadigépezetét szolgálhatják.
A tervezet értelmében több mint 50 személyt és céget vennének fel a szankciós listára – ezek közül legalább öt Kínában működik. Emellett 31 vállalatot is megcéloznának, amelyek közül 13 Oroszországon kívül működik, és az orosz hadsereget támogatja vagy a szankciók kijátszásában működik közre.
Az egyik uniós diplomata úgy fogalmazott:
A cél az volt, hogy megmutassák, az EU még mindig képes egységesen fellépni Oroszország ellen, még akkor is, ha a Magyarország által többszörösen megvétózott korábbi csomagok miatt sokan már az uniós szankciós politika végét vizionálták.
Bár a csomag szigorúnak tűnik, egy fontos kivételt is tartalmaz: a szankciómentességet élvező orosz-japán energiaprojekt, a Szahalin 2. földgázprojekt mentességét 2026 júniusáig meghosszabbítják. Ennek oka Japán érdekeltsége a projektben, amely kritikus fontosságú az ázsiai szigetország energiaellátásában.
Washington még nem csatlakozott a szankciós csomaghoz
Az EU nem egyedül mozdul: az amerikai adminisztráció is véglegesíthette saját új gazdasági szankcióit Oroszország ellen, amelyek állítólag a Gazpromot is célba vennék.
Ugyanakkor még nem világos, hogy az amerikai elnök, Donald Trump jóváhagyja-e ezeket, mivel a Fehér Ház jelenlegi prioritása inkább a tárgyalásos megoldás Ukrajna ügyében. Sőt, inkább arra van esély, hogy új szankciók csak akkor merülhetnek fel, ha Moszkva miatt meghiúsul a békefolyamat. Ha viszont sikerült nyélbe ütni, az USA minden bizonnyal enyhíteni fog az eddigi korlátozásokon.
Az EU mindenesetre igyekszik összehangolni lépéseit Washingtonnal – legalábbis erről beszélt a francia külügyminiszter az AFP-nek adott interjújában. A cél az, hogy a Nyugat egyszerre mutasson politikai és gazdasági egységet Moszkva felé - közölte a vg.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.