Az előző hónaphoz képest márciusban visszaesett, 4,26 millió volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió valamely tagországában - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közreadott jelentéséből.
A 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak - közölte a hivatal.
A jelentés szerint március végén 4 261 345 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában, 1,1 százalékkal, azaz 45 455-tel kevesebb, mint egy hónappal korábban.
Az átmeneti védelmet biztosító legtöbb jogállást ukrajnai menekültek számára ez idáig - a tagállamoktól beérkezett adatok szerint - Németország (1 184 890), Lengyelország (997 120) és Csehország (365 055) biztosította.
A február végi adatokhoz képest márciusban a kedvezményezettek száma legnagyobb mértékben Németországban (+7090; +0,6 százalék), Lengyelországban (+2330; +0,2 százalék) és Spanyolországban (+2275; +1 százalék) növekedett. Az átmeneti védelem alatt álló ukránok számának legnagyobb arányú csökkenését a tagországok közül Csehországban (-32 695; -8,2 százalék), Svédországban (-20 505; -43,2 százalék) és Litvániában (-4845; -9,9 százalék) jegyezték fel. Utóbbi adatok javarészét a márciusban lejárt és a nem, vagy még meg nem újított védelmi státuszok aránya magyarázza - jegyezték meg.
Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva március végén Csehországban (33,5), Lengyelországban (27,2) és Litvániában (26,4) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesülők ezer főre jutó száma, míg uniós szinten az átlag ezer főre vetítve 9,5 volt.
A kedvezményezettek 44,7 százalékát felnőtt nők, 31,7 százalékát a 18 évesnél fiatalabbak, 23,6 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.
A jelentés szerint Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 39 895 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára, a vizsgált hónap, március folyamán pedig 315-öt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.