Az Európai Unió jóváhagyta a tizenhetedik szankciócsomagot Oroszország ellen, és már dolgozik a következő, szigorúbb intézkedéseken az Egyesült Államokkal együttműködve.
Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter szerdán a BFM TV-nek nyilatkozva jelentette be, hogy az Európai Unió elfogadta a tizenhetedik szankciócsomagot Oroszországgal szemben
– számolt be a Reuters.
Az új intézkedések célzott vízumtilalmakat, vagyonbefagyasztásokat, exportkorlátozásokat és az árplafont kijátszó szereplők listázását tartalmazzák, különös tekintettel az orosz árnyékflottára és a bankszektorra.
A csomagot úgy állították össze, hogy még a hagyományosan vonakodó tagállamok – mint Magyarország vagy Szlovákia – se vétózzák meg, sőt a jövőben kereskedelmi korlátozásként címkézve a szankciók minősített többséggel is átvihetők lesznek.
Az uniós fellépést Volodimir Zelenszkij béketárgyalási javaslata és Putyin isztambuli tárgyalási ajánlata előzte meg, de a diplomáciai nyitás eddig eredménytelen maradt. Franciaország külön is jelezte, hogy 500%-os vámot vezetne be az orosz olajra, és Barrot szerint az Európai Bizottság pedig már a 18. szankciós csomag előkészítésén dolgozik.
A Kreml élesen reagált már a kedd esti, a szankciós tervezetről szóló bejelentésre is:
szóvivőjük szerint „Oroszországgal nem lehet így beszélni” – a reakció alapján Moszkva elutasítja az uniós nyomásgyakorlás legitimitását.
A külügyminiszter hozzátette, hogy az EU most már a további, még szigorúbb szankciók kidolgozására összpontosít, szoros együttműködésben az Egyesült Államokkal - közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.