Az Európai Parlament felgyorsítaná Ukrajna 90 milliárd eurós hiteltámogatásának elfogadását.
Segítjük az ország szuverenitását és területi integritását tiszteletben tartó béketörekvéseket.
A fórumon a 34 fős képviselői testületből 26-an vettek részt.
Mindkét, az uniós bizottság elnökének távozását sürgető kezdeményezést elutasította az EP.
„Az uniós terület minden négyzetcentiméterét meg kell védenünk.”– mondta.
A nyomás fokozása érdekében az orosz fosszilis tüzelőanyagok gyorsabb kivezetésére van szükség.
Felszólították Kijevet, hogy fokozza a jogállamiság megerősítését.
"A fellépés hiánya megbocsáthatatlan mulasztás az európai kormányok részéről" - fogalmaztak.
Az indítványt a romániai AUR párt képviselője nyújtotta be még múlt héten, 74 európai képviselő aláírásával.
A plenáris ülésen elfogadott jogszabály azokra a termékekre - így egyebek között a cukorra, a lisztre, az ecetre és az állati takarmányokra - vonatkozik, amelyekre eddig nem vetettek ki többletvámot.
Az Európai Parlament plenáris ülésén tartott szavazáson támogatta az Ukrajnából származó egyes termékekre, köztük a vasra és az acélra vonatkozó vámok felfüggesztéséről.
Fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, mert a csatlakozás a legerősebb biztonsági garancia - jelentette ki Ursula von der Leyen.
Az Európai Bizottság 2025-ös munkaprogramja meg kívánja erősíteni Európa szerepét a globális színtéren.
Ruszlan Sztefancsuk felszólította az Európai Uniót, hogy folytassa és fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatását.
Az ukrán nép nagyon nehéz körülmények között hatalmas erőfeszítéseket tesz, az Európai Uniónak pedig ezt el kell ismernie az uniós bővítés előmozdításával - jelentette ki Marta Kos.
Az Európai Parlament képviselői elítélték, hogy - véleményük szerint - az orosz vezetés a történelmet "szisztematikusan meghamisítva", dezinformáció terjesztésével igazolja ukrajnai háborúját.
A digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály (DSA) nem cenzúrázza a tartalmakat, hanem hatékony mechanizmusokat hoz létre az illegális tartalmak eltávolítására.
A csatlakozó országoknak igazodniuk kell a nemi egyenjogúság uniós feltételeihez, intézményes kereteket kell létrehozniuk az emberi jogok védelmére.
Az Aszad-rezsim elszámoltathatósága elengedhetetlen ahhoz, hogy megbékélés legyen az országban" - fogalmazott Kaja Kallas.
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyen Ukrajna további katonai támogatására szólított fel.
Oroszországot rá kell kényszeríteni a béke elfogadására - jelentette ki az ukrán elnök kedden.
Az állásfoglalást támogató EP-képviselők azt szeretnék, ha minden nagy és feltörekvő gazdaság, amely magas károsanyag-kibocsátással és magas GDP-vel rendelkezik, pénzügyileg is hozzájárulna a globális éghajlatpolitikai fellépéshez.
A biztonság szavatolása minden fontos érték megőrzésének alapját képezi, biztonság nélkül a nyitott és demokratikus társadalmak nem képesek virágozni.
Megvizsgálják annak lehetőségét, hogy Oroszországot a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása szempontjából magas kockázatú harmadik országok közé sorolják.
Az Európai Parlament jóváhagyta azt a megállapodást, amely szerint Ukrajna vám- és mennyiségi korlátozás nélkül hozhatja be az Európai Unióba a termékeit.