Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza-kormány javaslata szerint a vármegyék ismét megyék lennének, a főispánok helyett pedig újra a kormánymegbízott elnevezést használnák.
20 százalékkal nőtt az ukrán egészségügyi intézmények elleni támadások száma.
Súlyos emberi jogi jogsértések, a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomása miatt.
A cseh parlamenti felsőház kedden rendkívüli ülést hívott össze az orosz támadás megindulásának évfordulójára.
"Teljesen egyértelmű, hogy el fogjuk ezt érni, csak idő kérdése" - tette hozzá.
A Házasság hete programsorozatban félszáz településről 140 házaspár vett részt.
Ukrajna a harcvonal közelében látná a szövetséges csapatokat.
Az ukrán elnök úgy véli, most az a cél, hogy a konfliktus ne váljon globálissá.
A csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak a lakosság körében.
Ukrajna a mozgósítás helyett szerződéses hadseregre térne át, de Zelenszkij szerint ehhez nincs elegendő forrás.
Kijevnek legalább 250 000 további katonát kell mozgósítania.
Jean-Noël Barrot üdvözölte az ukrán hadsereg "kitartását" és "példátlan bátorságát".
Oroszország a melegebb idő beköszöntével is folytatni fogja az ukrajnai energetikai infrastruktúra elleni támadásokat.
A második világháború óta a legnagyobb migrációs válságot okozta a kontinensen az orosz-ukrán háború.
Donald Trump amerikai elnök részvétele sem kizárt.
Az üzemben különféle típusú rakétákat, köztük Iszkander-M és Kinzsal típusúakat gyártanak.
"Az, hogy (Ukrajnában) milyen béke születik, hosszú időre meg fogja határozni Európa jövőjét" - jelentette ki.
A volt brit miniszterelnök szerint nem kell megvárni a tűzszünetet nyugati katonák ukrajnai telepítésével.
Ukrajnában a folyamatos javításoknak és az enyhülésnek köszönhetően javul az áramellátás helyzete.
További 14 000-en pedig megsebesültek.
„Fel kell készülni”: a parancsnok szerint tavasszal súlyosbodhat a helyzet a fronton.
Ukrajna már most készül a következő fűtési szezonra.
Kiemelte, hogy Ukrajna az elmúlt napokban jelentős területeket foglalt vissza az orosz hadseregtől az ország déli részén.
Az elnök szerint a háború méltó módon történő lezárásának reális lehetőségei megmaradtak.
Egyperces néma csenddel tisztelegtek a Mennyei Század előtt Beregszászon.
Oroszország az éjjel egy Iszkander-M ballisztikus rakétával és 128 drónnal támadta Ukrajnát.
Oroszország az agresszor, ezt mindenki elismerte, és ez nem változott, mindenki elismeri - hangsúlyozta az államfő.
A válságcsomagnak az élelem mellett többek között pénzt, kést, toalettpapírt és ivóvizet is tartalmaznia kell.
Ukrajnának el kell fogadnia egy olyan jogszabályt, amely biztosítja az azonos nemű párok jogi elismerését és védelmét.
Az a kompromisszumunk, hogy kompromisszumokról beszélünk az agresszorral.