Petr Pavel cseh államfő
Petr Pavel cseh államfő

MTI

 / Közélet

Petr Pavel cseh államfő köszönetet mondott az ország lakosságának, hogy támogatja Ukrajna harcát az orosz agresszió ellen.

Hirdetés

"Az, hogy (Ukrajnában) milyen béke születik, hosszú időre meg fogja határozni Európa jövőjét" - jelentette ki az elnök szombaton a prágai Óvárosi téren több száz tüntető előtt elmondott beszédében.

Petr Pavel felszólította a cseh kormányt, hogy a béke eljöttéig nyújtson támogatást Ukrajnának. Pozitívan szólt arról, hogy Andrej Babis kormánya elvállalta a cseh nagykaliberű lőszerbeszerzés folytatását Ukrajna számára, bár a cseh költségvetésből erre pénzt már nem ad.

Az államfő károsnak nevezte, hogy a konfliktus elhúzódása miatt egyesek az Ukrajnát támogatók kifáradásáról beszélnek. Azt mondta, hogy a cseh társadalomban továbbra is jelen van a szolidaritás, ami az ukrán energiarendszert érő orosz támadások okozta problémák után is megnyilvánult.

Példaként megemlítette: az áramfejlesztők vásárlása céljából gyorsan elindított, SOS Kijev elnevezésű gyűjtésbe aktívan 96 ezer cseh állampolgár kapcsolódott be, akik rövid idő alatt 187 millió koronát (hárommilliárd forint) adtak össze. Petr Pavel szerint szolidaritást mutatnak a csehországi cégek, társadalmi szervezetek és alapítványok is. Külön méltatta Renata Kellnerová, a leggazdagabb cseh állampolgár alapítványát, amely néhány napja egyedül 170 millió koronát (2,72 milliárd forint) küldött Ukrajna megsegítésére.

Petr Pavel beszédében elhatárolódott azoktól a véleményektől, melyek szerint az orosz agressziót maguk az ukránok provokálták ki. Legutóbb Filip Turek, a kormánykoalíciós Autósok párt tiszteletbeli elnöke beszélt arról, hogy az ukrajnai háború mögött alapvetően a nagyhatalmak politikáját, a NATO bővítését és etnikai problémákat kell látni. "Ez egyszerűen nem igaz" - mutatott rá a politikus.

Az Ukrajna elleni orosz támadás negyedik évfordulója alkalmával a civil egyesületek által szervezett tüntetéseket Prága mellett több csehországi nagyvárosban is megtartották, illetve megtartják a következő napokban. A nagygyűléseken több neves cseh és külföldi értelmiségi - például Agnieszka Holland lengyel filmrendező vagy Magda Vásáryová szlovák színésznő és diplomata - szólt az egybegyűltekhez.

"Nagy szükség van a szolidaritásra, az összefogásra, különösen most, amikor az Egyesült Államok és néhány közép-európai ország is elállni látszik Ukrajna támogatásától"

- jelentette ki Magda Vásáryová Prágában.

Az orosz agresszió négy éve alatt a cseh humanitárius szervezetek együttesen több mint 3,4 milliárd koronát (54,4 milliárd forint) gyűjtöttek össze Ukrajna megsegítésére, az intézmények és cégek által nyújtott pénzekkel együtt a csehországi humanitárius segítség értéke meghaladja a 8,9 milliárd koronát (142,4 milliárd forint) - közölte a CTK hírügynökség a humanitárius szervezetek kimutatásaira hivatkozva. Ezen felül Csehország az elmúlt években egyebek között fegyvereket is szállított Ukrajnának több milliárd korona értékben.


 

Hirdetés

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek



 

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.