Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza-kormány javaslata szerint a vármegyék ismét megyék lennének, a főispánok helyett pedig újra a kormánymegbízott elnevezést használnák.
2026. február 6–8. között 18 kárpátaljai család vehetett részt Budapesten egy csodálatos hétvégén.
Washington a jelenleginél több cselekvést vár el Európától.
Ezeknek a cégeknek a 47 százaléka szenvedett károkat, 38 százalékuknál pedig alkalmazottak haltak meg.
Dróncsapások és fegyverropogás közepette nem lehet választásokat tartani.
Közel 400 drónt és 29 különböző típusú rakétát vetettek be.
Utolsó útjára kísérték Buzuljuk Oleh védőt Beregszászban.
Jelentette ki Johann Wadephul német külügyminiszter.
Véleményük szerint Moszkva egyre inkább nyugat felé helyezi katonai orientációjának súlypontját.
A felhívásra 14 és 18 év közötti magyarországi és külhoni fiatalok nyújthatnak be jelentkezést.
A támadásnak halálos áldozata és sebesültjei is vannak, lakóházak és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg.
Az éjjel hatszor hirdettek ki légiriadót.
Az erről szóló megállapodást múlt pénteken írta alá a német és az ukrán védelmi tárca.
Ukrajna múlt hét szerda és vasárnap között 201 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza Oroszországtól.
Jelentette Rustem Umerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára.
Az Egyesült Államok megpróbál segíteni az Oroszország és Ukrajna közötti háború lezárásában.
Orosz drón vett célba egy egészségügyi létesítményt Szumi városában.
A Csehország által elindított nemzetközi lőszerbeszerzési kezdeményezés keretében.
Az államfő ezt azután közölte, hogy a megyék helyzetéről tartott szelektori értekezletet.
Ezt a lengyel külügyminiszter szombaton jelentette ki a müncheni biztonsági konferencián tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Magyarország továbbra is készen áll arra, hogy ha lesz békecsúcs, akkor ennek Budapest adjon otthont
Korábban az ukrán–orosz veszteségek aránya 1:6 volt, de az orosz hadsereg veszteségei azóta a többszörösükre nőttek.
A hét folyamán Oroszország mintegy 1300 drónt és 50 rakétát indított Ukrajna ellen.
A hadgyakorlat eredményei váratlanok voltak a nyugati partnerek számára.
Washington szerepe az, hogy segítsen véget vetni az ukrajnai háborúnak.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a Müncheni Biztonsági Konferencia záró napján mondott beszédet.
A házasság hete programsorozat kapcsán a KMNE minden esztendőben nagy szeretettel szervezi meg házaspáros vacsoráját.
Legfőbb prioritásának Ukrajna biztonsági garanciáinak nyújtását és egy gazdaságélénkítési terv kidolgozását tartja.
Nagyon el kellene gondolkodnunk azon, hogy szükségünk van-e továbbiakra.
Oroszország éjszaka 83 drónt lőtt ki Ukrajna ellen – közölte az ukrán légierő.