Ukrajna kész valódi kompromisszumokra, de nem a függetlensége és szuverenitása rovására – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök a Kyodo japán hírügynökségnek adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij hangsúlyozta:
„Készen állunk arra, hogy kompromisszumokról tárgyaljunk az Egyesült Államokkal. De arra nem, hogy újra és újra ultimátumokat kapjunk az oroszoktól. Ők az agresszor. Ezt mindenki felismerte. Ez nem változott.”
Mint megjegyezte, számos közvetítő ország, vagy azok, amelyek a teljes körű háború kezdete óta megpróbáltak közvetítőként viselkedni, valamint más országok is elismerik Oroszországot agresszorként.
„Ezért az a kompromisszumunk, hogy kompromisszumokról beszélünk az agresszorral. A „maradunk, ahol állunk” egy nagy kompromisszum. Területünk közel 20%-át elfoglalták. És most készen állunk arra, hogy a „maradunk, ahol állunk” elve alapján békéről beszéljünk. Ez egy nagy kompromisszum”
– mutatott rá az elnök.
Az államfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az agresszor ország javaslata nem kompromisszum, hanem terrorizmus és ultimátum.
„Mit kínál nekünk Oroszország kompromisszumként? Mire készek? Azt mondták: „Készek vagyunk arra, hogy ne foglaljuk el a többi régiójukat.” De ez terrorizmus. Még ezek a szavak is terrorizmus. „Kész vagyok arra, hogy ne öljelek meg titeket – adjatok át nekünk mindent. „Mit jelent ez? Ez nem kompromisszum. Ez egy ultimátum” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij - közölte a karpat.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.