Ukrajna területén a háború 2022-es kezdete óta több mint 5000 nő és lány vesztette életét, további 14 000-en pedig megsebesültek – derül ki az ENSZ Nők (UN Women) képviseletének jelentéséből.
Az Unian által közölt jelentés kiemeli, hogy 2025 volt a legvéresebb év, bár a valós adatok valószínűleg ennél is magasabbak. Az ENSZ szerint a háború erősödése és az energiaellátást célzó támadások intenzitásának növekedése mellett egy harmadik tényező is egyre súlyosabban érintett: a nők jogait védő szervezetek finanszírozásának csökkenése. A megkérdezett jogvédő női szervezetek egyharmada jelezte, hogy a jelenlegi finanszírozási szint mellett legfeljebb hat hónapig tudják folytatni működésüket.
A tervezett támogatáscsökkentések következtében 2025–2026 folyamán az ukrajnai női szervezetek előrejelzések szerint legalább 52,9 millió amerikai dollárnyi forrást veszíthetnek az év végéig.
„A női jogokat védő szervezetek és a felmérésben részt vevő női szervezetek figyelmeztetnek, hogy
2026-ban legalább 63 000 rászoruló nő és lány számára kell megszüntetniük életmentő szolgáltatásaik nyújtását.
Leginkább azok szenvednek, akik amúgy is a legnagyobb veszélynek vannak kitéve: a front menti és vidéki térségekben élő nők és lányok, az idős nők, valamint a fogyatékkal élő nők és lányok a fokozódó veszély idején el lesznek vágva a védelemtől, a humanitárius segítségtől és a rehabilitációs támogatástól” – hangsúlyozza az ENSZ.
A The Guardian adatai szerint a polgári áldozatok száma Ukrajnában az orosz támadások következtében 2025-ben 26 százalékkal emelkedett. Ebben az évben 2248 civil vesztette életét, további 12 493-an megsebesültek. Emellett nőtt az egy orosz támadásban elhunytak átlagos száma is.
Bár saját veszteségeikről egyik fél sem szokott adatokat közzétenni, a The New York Times kiadott egy jelentést, amely szerint a háborúban Ukrajna és Oroszország összesített veszteségei a tavasz folyamán már meghaladhatják a kétmillió főt, amelyből körülbelül kétharmad az orosz oldalt érinti - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.