A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) közössége ma nem csupán családokat fog össze – élő, megtartó erőként van jelen Kárpátalján. Egy olyan korban, amikor a bizonytalanság és a háború árnyéka mindennapjaink részévé vált, a nagycsaládosok példát mutatnak hűségből, kitartásból és jövőbe vetett bizalomból. Tagcsaládjaik többsége a nehézségek ellenére is itthon maradt, és továbbra is szülőföldjén képzeli el a jövőt.
Az egyesület vezetősége tudatosan és következetesen dolgozik azon, hogy a közösséget gazdag programokkal erősítse. Hiszik, hogy a család a nemzet alapja, s hogy a gyermek – minden körülmény között – áldás. Éppen ezért a Házasság hete alkalmából idén is különös figyelemmel fordultak a házaspárok felé, akik igent mondtak a harmadik, negyedik, a sokadik gyermekáldásra is. A szervezet célja nem csupán a kikapcsolódás biztosítása volt, hanem az is, hogy a házastársak közötti kötelék még erősebbé váljon, hogy legyen idő egymásra, a beszélgetésre, az együtt megélt örömökre.
A programsorozat – mint arról korábban beszámoltunk – február 14-én házaspáros vacsorával vette kezdetét, mely bensőséges, meghitt hangulatával méltó nyitánya volt az ünnepnek. A hét azonban – a nagy érdeklődésre való tekintettel – szinte „meghosszabbodott”, hiszen egymást követték a tartalmas alkalmak.
Két időpontban, február 16-án és 23-án mintegy száz nagycsaládos házaspár látogatott el a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadására, ahol ezúttal az Ádám és Éva naplója került színpadra. A közös színházi élmény egyszerre adott alkalmat a felhőtlen nevetésre és az elgondolkodásra – hiszen a férfi és nő örök párbeszéde minden házasságban ismerős.
A testi-lelki feltöltődésre vágyók számára wellnessalkalmakat is szerveztek. Mintegy 180 fő két helyszínen kapcsolódhatott ki: a kaszonyi termálfürdőben Pivnyeva Nikolett programfelelős vezetésével, illetve Nagyszőlősön, az Ivory wellnessközpontban Csirpák Viktória elnökségi tag koordinálásával. A pihenés órái ajándékként szolgáltak azoknak a szülőknek, akik hétköznapjaikat gyermekneveléssel, helytállással és szolgálattal töltik.
Nagy érdeklődés övezte a február 20-án az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ falai között megtartott előadást is, ahol Makkai László görögkatolikus lelkész, pasztorálpszichológus szólt a jelenlévőkhöz. Előadásában érintette a férfi és nő különbözőségeinek megértését, a gyermeknevelés házasságra gyakorolt hatását, valamint az élet teljességének lehetőségeit. A jó hangulatú, gyakorlatias tanácsokkal átszőtt alkalom sokak számára adott megerősítést és útmutatást.
A Házasság hete programsorozatban félszáz településről 140 házaspár vett részt. Ez önmagában is jelzi, milyen élő és összetartó közösséget épít a KMNE. A szervezet ismét bebizonyította: a legnehezebb időkben is lehet ünnepelni az életet, a házasságot és a gyermekáldást. Mert ahol a család erős, ahol a házasságot tisztelet övezi, ahol a gyermekáldást örömmel fogadják és ahol a közösség egymásba kapaszkodik, ott legyőzik a nehézségeket és reményteljes jövőben bízhatunk.
Kósa Eszter
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.