A fejes saláta palántanevelésével, talajelőkészítésével és az ültetésével kapcsolatos teendőkkel foglalkozunk.

A fejes saláta hajtatásáról szóló előző cikkünkben áttekintettük a saláta sikeres termesztéséhez szükséges megfelelő fajták és a vetési, ültetési idők kiválasztását.

Fóliasátor / Mezőgazdaság
Sipos Judit manikűrös és énekesnő - „Ez az, ami feltölt energiával”

Sipos Kiss Judit az éneklés mellett a manikűrös szakmát is igen kiválóan űzi. A két mesterség elsajátítása nem egyszerű feladat. Ismerjük meg őt!

Interjú / Énekesnő
Jól szerepeltek a beregvidéki borászok - Bormustra Munkácson

A karanténszabályok miatt a népünnepély megtartása idén lehetetlenné vált, ám a szervezők megtalálták a módját annak, hogy az egyéni bortermelők ismét megmérettessék magukat, illetve boraikat.

Borászat / borfesztivál
Kárpátalján a közigazgatásban dolgozók kapják a legtöbb fizetést
Kárpátalján a közigazgatásban és a védelmi szférában dolgozók kapják a legtöbb fizetést. 2020-ban az átlagfizetés 10,4 ezer hrivnya volt
Munkavállalók / munkavégzés
Ukrajnában a munkanélkülieket informatikai szakemberekké képezik át
Ukrajnában a Miniszteri Kabinet és az Állami Foglalkoztatási Központ kísérletet indít a munkanélküliek informatikai képzésére
munkanélküliek / munkanélküliség
Smihal: Indexáljuk a nyugdíjakat 2021-ben
Denisz Smihal miniszterelnök bejelentette a nyugdíjak 2021-re tervezett indexálását.  A 75 éves és annál idősebbeknek további 400 hrivnyát fizetnek havonta
Nyugdíjak / indexálás
Ukrajnában emelik a hivatalnokok fizetését
Ukrajnában január 1-jétől a fizetések 20%-kal, december 1-jétől pedig további 8,3%-kal emelkednek. A fizetések az ukrajnai minimálbér-emelés miatt nőnek
Fizetés / Fizetésemelés
8 ezer munkanélkülit tartanak nyilván Kárpátalján
2021. január 16-i adatok szerint nyolcezer munkanélkülit regisztráltak Kárpátalján a Megyei Foglalkoztatási Szolgálatnál.
munkanélküliek / munkanélküliség
A Naftohaz létrehozná a "problémás" fogyasztók bázisát
A Naftohaz listát akar készíteni azokról a fogyasztókról, akik bekerülhetnek a "problémás" csoportba, ahol nyomon követik a tartozásokat
Földgáz / problémás fogyasztók
Csökkentik a földgáz szállítási díját Kárpátalján
1,79 hrivnyában állapította meg a földgáz szállítási díját a Zakarpathaz számára a Nemzeti Energiaügyi és Közműipari Szabályzó Bizottság
Földgáz / Gázszállítás
Ukrajnában a munkanélküliek csaknem fele felsőfokú diplomával rendelkezik
Január 1-i adatok szerint 459 000 munkanélküli volt nyilvántartva Ukrajnában a Foglalkoztatási Szolgálatnál. Csaknem félmillióan veszítették el munkájukat
munkanélküliek / munkanélküliség
Gyerektartásdíj 2021-ben: milyen változások várnak az ukránokra?
A gyerektartásdíj sok ukrán állampolgár számára aggasztó kérdés. Január 1-jétől hagyományosan sok változás lép életbe Ukrajnában
Létminimum / tartásdíj
Ukrajnában a vonatjegyek árai 20%-kal drágulnak
Ukrajnában a vonatjegyek ára 2021-ben 20%-kal emelkednek, a havi 2%-os szakaszos emelés március 1-jén kezdődik – jelentette ki Vladiszlav Kriklij
Közlekedés / Vasúti közlekedés
Törvénytervezet: nem fogják áttenni a szabadnapokra eső ünnepnapokat Ukrajnában
Ukrajnában a Legfelső Tanácsban egy olyan törvénytervezet elfogadását latolgatják, melynek értelmében nem tennék át a szabadnapokra eső ünnepnapokat
Ukrán kormány / Törvénytervezet
Smihal: Az átlagos gázszámla 500 hrivnyával lesz kevesebb
Az ukrán Miniszteri Kabinet csökkenti a gáz árát. Az átlagos gázszámla 500 hrivnyával lesz kevesebb. Erről Denisz Smihal ukrán miniszterelnök beszélt
Földgáz / lakossági gáz

A biotrágyák többéves használata rontja-e a talaj minőségi mutatóit? Sajnos még ma is ilyen kérdésre kell válaszolnom, pedig már nagyon sokszor írtam erről a cikkeimben, tudományosan alátámasztott eredményeket tártam az olvasók elé.

biotrágya / Mezőgazdaság
A fejes saláta hajtatása (1.)

A tavalyi (2020-as) év szinte minden termelő számára nehéznek bizonyult, de a legnagyobb „csapást” talán mégis azok a termelők szenvedték el, akik a saláta termesztésével foglalkoztak.

Mezőgazdaság / Növénytermesztés

Szeretnék szólni azokról a problémákról, amelyek az elmúlt esztendőben különösen érintették a mezőgazdasági termelőket. Az időjárási viszonyok, amelyek lényegesen befolyásolják a mezőgazdasági termelést, igen mostohák voltak.

Mezőgazdaság / Növénytermesztés
Esküvői effektek Botos Andzselikától és Pápai Bettinától

A Badalóban élő Botos Andzselika és Pápai Bettina gondolt egy merészet, és megalapították a B&A – Tánc a felhők felett elnevezésű szolgáltatásukat, hogy titokzatossá és különlegessé varázsolják a házasulandók nyitótáncát.

Interjú / esküvő
Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze már többször bizonyította tehetségét a közönség előtt. Emellett egy régi mesterség, a vőfélykedés csínját-bínját is elsajátította.

Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze már többször bizonyította tehetségét a közönség előtt. Emellett egy régi mesterség, a vőfélykedés csínját-bínját is elsajátította.

Interjú / Színészek
Turizmus Kárpátalján: sikerre ítélve - A megújulás éve

Amikor már látszott, úgy április vége felé, hogy a koronavírus lehetetlenné teszi a különböző tömegrendezvények – fesztiválok, népünnepélyek, gasztronómiai bemutatók stb. – megtartását, a legtöbb vendéglátó felújításokba fogott.

Turizmus / Vendéglátás

Kárpátalján elég volt negyedszázad, s az oly sikeres és híres háztájizásnak nyoma sem maradt. A baj az, hogy az ehhez szükséges tudás nagy része is kezd veszendőbe menni.

Mezőgazdaság / Növénytermesztés
Folytatódhatnak az Északi Áramlat-2 csőfektetési munkálatai Németország felségvizein

Engedélyezte a német szövetségi hajózási és vízrajzi hivatal (BSH), hogy azonnal folytassák az Északi Áramlat-2 gázvezeték építését Németország felségvizein.

Északi Áramlat-2 / Világgazdaság
Nyemcsinov: Ukrajnában a minimálbér magasabb, mint Oroszországban és Fehéroroszországban
A minimálbér legnagyobb emelkedését Ukrajnában regisztrálták, ez most az első helyet jelenti a világ 56 országa között – jelezte Oleh Nyemcsinov
Minimálbér / béremelés
Kétbillió dolláros gazdaságösztönző csomaggal robbantana Biden
Joe Biden bejelentette, hogy 1,9 billió dolláros gazdaságösztönző csomagot kezdeményez, amelynek keretében finanszíroznák a nemzeti oltási programot
Amerikai elnök / Koronavírus
Megnövekedtek a rezsitartozások Ukrajnában
Ukrajnában mintegy 66,1 milliárd hrivnyával tartoztak lakhatási és kommunális szolgáltatásokért, egy hónap alatt az adósság szintje 18,6%-kal nőtt
rezsi / Rezsitartozás
Csökkentették a földgáz árát Ukrajnában

Az ukrán kormány olyan döntést hozott, melynek értelmében a fűtési szezon végéig csökkentik a lakossági gázárat.

Gázár / Gázáremelés
Európa legnagyobb intermodális terminálja épül az ukrán határnál
Megkezdték Európa legnagyobb intermodális terminálja, az East-West Gate (EWG) építését Fényeslitkén 22 milliárd forint magánberuházásban
Közlekedés / intermodális terminál
Csökkenthetik a gázárakat Ukrajnában
Ukrajnában a kormány két lehetséges variációt dolgozott ki, amelyek segítségével csökkenthetik a lakosság számára a gáz tarifáit
Földgáz / lakossági gáz
Ukrajnában rekordszintre drágulhat a tojás ára
Ukrajnában 2021. januárjában 10 tojás ára 32-34 hrivnyáról 40 hrivnyára emelkedhet. A baromfitakarmány-gyártók megemelték áraikat, amiért drágul a tojás ára
Áremelkedés / Élelmiszer