Ukrajnában a felére csökkentették a szubvenciók összegét
Ukrajnában a februári közüzemi számlákon a felére csökkent a gázzal fűtött háztartások támogatásának (szubvenció) összege
szubvenció / Támogatás
A fórumon Sin József, a KMKSZ beregszászi járási középszintű szervezetének elnöke arról szólt, hogy a földviszonyok kérdésében is a változások korát éljük.

A KMKSZ kezdeményezésére az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ már évekkel ezelőtt felvállalta azoknak a gazdáknak a megsegítését, akik a felszámolt kolhozokból földet kaptak.

Mezőgazdaság / földterület
A tervezett kiültetés előtt 4-5 nappal a palántákat fokozatosan hozzá kell szoktatni a kiültetés utáni viszonyokhoz.

A COVID járvány, valamint a tűzifa hiánya rányomja a bélyegét a 2021-es hajtatási szezonra. Jelentősen lecsökkent azoknak a gazdáknak a száma, akik bevállalták a februári ültetést. A termelők többsége a biztonságra játszik, s csak jelentős csúszással, március közepétől tervezik a palánták kiültetését.

Mezőgazdaság / Fóliasátor
A Makkosjánosiban élő Márton Vendel igazi szenvedélyének érzi a fotózást. Igyekszik a szakma minden csínját-bínját elsajátítani, hogy ő és megrendelői is elégedettek legyenek az elkészült munkával.

A Makkosjánosiban élő Márton Vendel igazi szenvedélyének érzi a fotózást. Igyekszik a szakma minden csínját-bínját elsajátítani, hogy ő és megrendelői is elégedettek legyenek az elkészült munkával.

Interjú / kárpátaljai vállalkozások

Először is kezdjük azzal, hogy milyen kórokozók és kártevők ellen végezzük a kora tavaszi famosatást. Az almatermésűeknél (alma, körte, birs) a tetvek, atkák, pajzstetvek téli stádiumát pusztítjuk el, a kórokozók közül szeretném kihangsúlyozni a varasodás, lisztharmat téli formái elleni védekezést.

Mezőgazdaság / Növénytermesztés
A Naftohaz Ukrajna állami vállalat 2021. április 1-jétől a piaci folyamatok alapján állapítja meg a földgáz árát.

A Naftohaz Ukrajna állami vállalat 2021. április 1-jétől a piaci folyamatok alapján állapítja meg a földgáz árát.

Földgáz / Gázáremelés
Egyelőre maradnak az alacsony árak

Valljuk meg őszintén: a nyolcmillió ukrajnai kisnyugdíjas számára megnyugtató, hogy az alapvető zöldségfélékhez immáron hosszú ideje viszonylag olcsón tudnak hozzájutni. Nagy könnyebbséget jelent ez a kárpátaljai magyar időskorúaknak is, hisz túlnyomó többségük abba a kategóriába tartozik, melynek havi járandósága kétezer hrivnya körül mozog.

Mezőgazdaság / Zöldségtermesztés
A Makkosjánosiban élő Balazsi Csaba mindennapjait is a fa megmunkálása, a szépen ívelt ajtók, lépcsők elkészítése tölti ki.

A Makkosjánosiban élő Balazsi Csaba mindennapjait is a fa megmunkálása, a szépen ívelt ajtók, lépcsők elkészítése tölti ki. Vele beszélgettünk szakmájáról, kihívásokról.

Interjú / kárpátaljai vállalkozások
Több Trabant rója a német utakat mint Tesla
Németországban még mindig több Trabant rója az utakat mint Tesla elektromos autó a duisburg-esseni egyetem CAR kimutatása alapján
autógyártás / Trabant
Szakértő: fel kell készülni a lezárásra Ukrajnában
Ukrajnában a következő lezárás súlyos gazdasági következményekkel jár, függetlenül annak formájától – mondta el Andrij Novak
Koronavírus / Járvány
Ukrajnában csökkenthetik az adók összegét
Ukrajnában csökkenthetik az adók összegét. Ez azonban csak a szükséges feltétel teljesülése esetén történhet meg egy tervezet szerint
Vállalkozások / Adózás
Több mint negyedmillió ukrán él Lengyelországban tartózkodási engedéllyel
Meghaladta a 250 ezret azon ukránok száma, akik valamilyen tartózkodási engedély alapján élnek Lengyelországban - közölte a lengyel idegenrendészeti hivatal
Munkavállalók / külföldi munkavégzés
Tíz fejlesztési régióra osztanák fel Ukrajnát
Ukrajnát tíz fejlesztési régióra akarják osztani a regionális fejlesztésre irányuló erőforrások hatékony összpontosítása érdekében
Ukrán kormány / Törvénytervezet
Vállalkozók zárták le a Bukovelhez vezető utat, az üdülőhely bezárását követelik (Video)

Március 11-én Ivano-Frankivszk megye vállalkozói lezárták a Bukovel síközponthoz vezető utat. Az helyiek az üdülőhely bezárását követelik

Koronavírus / üdülőkomplexum
Ezentúl automatikusan számolják ki a nyugdíjakat Ukrajnában
Ukrajnában a Volodimir Zelenszkij elnök által aláírt 3623. számú törvény értelmében a nyugdíjakat automatikusan felszámolják
Nyugdíjak / nyugdíjas
Smihal fontos bejelentést tett a gázárakkal kapcsolatban
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök elmondta, mi lesz a gázárakkal a következő fűtési szezonban. Ezzel a tarifával elkerülhető a havi gázár ugrása
Földgáz / Gázár
Izraelben szinte teljesen újraindították a gazdaságot és az oktatási rendszert

Izraelben megkezdődött a nyitás utolsó, harmadik szakasza, amelyben újraindult a vendéglátó- és szórakoztatóipar, valamint az oktatási rendszer a járványügyi előírások betartásának kötelezettségével, így szinte teljes egészében visszatért a normális kerékvágásba az élet - jelentette a helyi média vasárnap.

Koronavírus / Védőoltások
A karanténkorlátozások miatt a megvásárolt vasúti jegyeket csak március 8-ig lehet felhasználni a Kárpátaljára való utazáshoz vagy hazautazáshoz.

A karanténkorlátozások miatt a megvásárolt vasúti jegyeket csak március 8-ig lehet felhasználni a Kárpátaljára való utazáshoz vagy hazautazáshoz.

Vasúti közlekedés / Közlekedés
Felgyorsítják a Volkswagen átalakítását, amelynek célja, hogy a vállalat autógyártóból a digitalizáció eredményeire támaszkodó, úgynevezett szoftveralapú mobilitási szolgáltató legyen

Felgyorsítják a Volkswagen átalakítását, amelynek célja, hogy a vállalat autógyártóból a digitalizáció eredményeire támaszkodó, úgynevezett szoftveralapú mobilitási szolgáltató legyen - jelentették be pénteken Wolfsburgban, a német társaság központjában.

Világgazdaság / autógyártás
Smihal: A koronavírus elleni vakcina ára 300 és 1200 hrivnya között lesz Ukrajnában

Denisz Smihal miniszterelnök közölte, hogy a koronavírus elleni vakcinát a kereskedelmi forgalomban az influenza elleni oltás árán árusítják majd. Szerinte a gyógyszer ára 300 és 1200 hrivnya között lesz.

koronavírus-vakcina / vakcina
Döntött az OPEC, felfele mozdult az olaj ára
Több hónapos magasságokba emelkedtek a nemzetközi olaj árai pénteken, miután közölték, nem emelik meg az olajkínálatot áprilisban
Kőolaj / Olajárak
Nyugdíj indexálás: a nyugdíjasok fele minimális emelést kapott
A nyugdíj kifizetések 2021. március 1-től tervezett indexálását 9,76 millió nyugdíjas számára végezték, 7,91 millió nyugdíjas esetében emelték a nyugdíjat
Nyugdíjak / indexálás
Ukrajnában emelhetik a tartásdíj összegét
Ukrajnában a parlamenti képviselők meg akarják emelni a gyerektartási díj minimális összegét. A megfelelő törvényjavaslatot 339 honatya támogatta
Ukrán kormány / Törvénymódosítás
Idén 31,2 ezer álláskereső vette igénybe Foglalkoztatási Szolgálat szolgáltatásait
Idén 31,2 ezer álláskereső vette igénybe a Kárpátaljai Megyei Foglalkoztatási Szolgálat szolgáltatásait. Közülük 10,6 ezer ember regisztrált munkanélküli
Munkavállalók / munkavállalás
Januárban csaknem 9 százalékkal nőtt a reálbér Ukrajnában
Ukrajnában a teljes munkaidőben foglalkoztatottak fizetése 2021 első hónapjában éves alapon 15%-kal nőtt, és 12 337 hrivnyát tett ki
béremelés / Reálbér
Kína gazdasága 2035-re a mostani duplájára nőhet
Hszi Csin-ping, Kína elnöke tavaly novemberben jelentette be, hogy lehetséges a kínai GDP és az egy főre eső jövedelem megduplázása 2035-re
GDP / GDP növekedése
Nyolc millió ukránnak indexálják a nyugdíját
Ukrajnában március 1-jétől kezdődően indexálják a nyugdíjakat. A Miniszteri Kabinet rendelete szerint a nyugdíjemelést 11%-ban határozták meg 
Nyugdíjak / nyugdíjas
Ukrajnában leggyakrabban a tejtermékeket és a vajat hamisítják
Ukrajnában az üzletek polcaira nem mindig kerülnek minőségi termékek, egyre több ukrán panaszkodik veszélyes hamisított élelmiszerekre
Élelmiszer / Hamisítás
Egy kutatás szerint a koronavírus megváltoztatta a vásárlói szokásokat

A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói szokások, illetve módosult a fogyasztói kosár összetétele is - állapította meg egy kutatás.

Kereskedelem / Koronavírus
Az új szezon a palántanevelőben kezdődik! (4.) - A tavaszi hajtatási paradicsom palántaneveléséről

A járványszerűen terjedő uborka tőhervadása miatt a kárpátaljai magyar fóliakertészek tömegesen állnak át valamilyen más zöldség hajtatására.

Palántanevelés / palánták