Két nagy tanulmány vizsgálta a Covid-vakcinák lehetséges kockázatait.
Öt év kellett hozzá, hogy a bizottság elismerje: tesztelés nélküli Covid-vakcinákat adtak be uniós polgárok millióinak.
Vizsgálat indult az AstraZeneca kínai üzletágának elnöke ellen, akiről annyit tudni, hogy együttműködik a kínai hatóságokkal.
Az Egyesült Királyság fontolóra vette Hollandia megszállását koronavírus elleni vakcinák lefoglalása céljából.
Az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosság számára a koronavírus elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó vételi szerződésekhez.
A mostani szállítmányból a Kárpátaljával szomszédos Lemberg (Lviv) és Ivano-Frankivszk megye is részesül - közölte a főkonzul.
Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos
A koronavírus elleni negyedik oltás beadásának gyorsítását szorgalmazta az olasz egészségügyi tárca szombaton, miután az omikron variánsok terjedésével megugrott a betegek és a kórházban kezeltek száma.
A január 7-től zöld lámpát kapott megerősítő vakcinát először még csak a legyengült immunrendszerrel rendelkező személyek immunizálására javasolták, de pár napra rá már minden 18 év feletti személy kérhette a világjárvány elleni hatékonyabb szérum harmadik dózisát.
Hamarosan engedélyezik Ukrajnában a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét a 60 évesnél idősebbeknek - közölte Ihor Kuzin.
Kijev nem egyezik bele abba, hogy elismerje a szakadár területekről érkezőknek a donyecki és a luhanszki "népköztársaságok" által kiállított Covid-igazolásait és a Szputnyik V vakcinát.
A Pfizer vezérigazgatója szerint a belátható jövőben valószínűleg évente szükség lesz a koronavírus elleni oltások ismétlő dózisainak beadatására.
Az Egészségügyi Minisztérium azt tervezi, hogy nem csak az iskolákban, de más területeken is bevezetik a személyzet 80%-os beoltottsági normáját.
Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk - jelentette ki Szijjártó Péter.
A megbetegedések megugrása miatt Ukrajnában bezárhatják az oltóközpontokat.
A negyedik hullám nem a beoltottakat fenyegeti, hanem az oltatlanokat - emelte ki Orbán Viktor.
Augusztus végéig 2,2 millió, szeptemberben pedig legalább 6,5 millió dózis, koronavírus elleni oltóanyag érkezik Ukrajnába.
Három hónap alatt a koronavírusos betegek mindössze 0,7% -a kapott Covid-19 oltást, és csak 0,4%-uk került kórházba.
Pozitívnak és professzionálisnak minősítette szerdán a Szputnyik V európai engedélyeztetési folyamatát az orosz vakcinák forgalmazásáért felelős RFPI).
Határozottan ösztönzik mindazokat, akik jogosultak a beoltásra, hogy időben vegyék fel a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját.
Az egészségügyi dolgozók és a legveszélyeztetettebb csoportok esetében kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást Predrag Kon, Szerbia legismertebb járványügyi szakértője.
A legfrissebb adatok szerint a felnőtt brit lakosság több mint kétharmada a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapta.
Az EMA szerint a koronavírus rendkívül fertőző delta variánsa elleni legteljesebb védekezéshez elengedhetetlen az unió által elfogadott vakcinák mindkét adagjának a felvétele.
A BioNTech/Pfizer és a Moderna gyógyszergyártó vállalatok koronavírus elleni vakcinájának ritkán előforduló mellékhatása lehet a szívizom és a szívhártyagyulladás.
Napokon belül megszüntetik Oroszország több régiójában a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni vakcinák terén fellépett hiányt - ígérte Dmitrij Peszkov.
Az Egyesült Államok teljes lakosságának több mint fele megkapta a koronavírus elleni oltásnak legalább az egyik adagját - derült ki az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) pénteken közzétett adataiból.
Franciaország az év végéig legalább 30 millió vakcinadózist átad a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltással történő megsegítésére létrehozott Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszernek - jelentette be pénteken Emmanuel Macron államfő.
Moszkvában a koronavírus ellen beoltottak aránya alacsonyabb, mint bármely más európai városban, mert a lakosság vonakodik az oltástól - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere egy aktivistafórumon.
Bocsánatkérést követelt a szlovák állami gyógyszerfelügyelettől pénteken az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI), amiért félrevezető értesüléseket terjesztett Covid-19 ellen kifejlesztett Szputnyik V-ről.