A side hustle nem luxus, hanem túlélési stratégia.
A Z generáció már nemcsak jó fizetést, hanem rugalmasságot, valós feladatokat és támogató munkakörnyezetet is keres.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból.
Közölte pénteki sajtóértekezletén Zbigniew Bogucki, az államfői hivatal vezetője.
Az elképzelés az országban törvényesen és életvitelszerűen élő külföldiekre is vonatkozik.
Kijevben jelenleg 426 ezer belső menekült van nyilvántartásba véve.
Az ukrán menekültek csupán 27%-a rendelkezik B2 szintű nyelvvizsgával.
Az Eurostat elérhető novemberi adatai szerint az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta Belgium 120 550 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekülteknek.
Manapság egyre több, a harmincas éveiben járó, különösen az irodai szektorban dolgozó fiatal, találja magát szembe a kiégés problémájával.
A német pénzügyminiszter az ukrán menekültek jogi státuszának megváltoztatását javasolja a szociális támogatások költségeinek csökkentése és az emberek munkavállalásának ösztönzése érdekében.
A négynapos munkahét németországi bevezetését célzó kísérleti projekt rendkívül ígéretes eredményeket hozott.
Potenciális konfliktusforrás a vállalatoknál a szabadúszók (freelancerek) foglalkoztatása.
Egy évvel hosszabbították meg.
Ez a GDP 113 milliárd dollárjába kerülne a gazdaságnak.
A Nagy-Britanniába az orosz invázió kezdete óta érkezett ukrán bevándorlók több mint 40%-a vállalt már munkát
Az online felületen a tárca összegyűjtötte azokat az idénymunkákat, melyek lehetőséget kínálnak a háborúból Magyarországra menekülőknek
A flamand nyelvű északi régióban ez idáig 543-an, az álláskeresőként regisztrált ukrajnai menekültek 16 százaléka talált munkát.
A cseh általános iskolákba szeptembertől mintegy 40 ezer ukrán gyermeket írattak be szüleik
Mao Sheng nem szeretne mást, csak egy munkát, hogy el tudja tartani a családját. Fiatalos kinézete miatt mindenhol csak elutasítást kap, mert a munkáltatók szerint hazudik a koráról
A román munkaügyi minisztérium adatai szerint jelenleg 5250 ukrán állampolgárnak van érvényes munkaszerződése Romániában, közülük 2919-et február 24., az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta kötöttek - közölte pénteken az Agerpres hírügynökséggel Marius Budai, a tárca vezetője.
Egészen különös stratégiát választott a legjobb és leginkább elkötelezett munkavállalók megtalálására egy amerikai szoftvercég