Támadás ért egy Ukrajnába tartó tartályhajót a román partok közelében. Senki sem sérült meg, a hajó folytatni tudta útját.
Oroszország kizárása a világ vezető gazdaságait tömörítő G20-as országcsoportból csak súlyosbítaná a globális élelmiszerválságot, amelyet az ukrajnai háború már amúgy is mélyít
Az európai vállalkozások továbbra is euróban vagy dollárban fizetnek az Oroszországól vásárolt földgázért - jelentette ki Olaf Scholz
Felboríthatja Európa jövő téli készletfelhalmozási terveit és jelentős mértékben visszafoghatja az ipari termelést, ha Oroszország a rubelben kikötött fizetési feltételek nem teljesítése miatt leállítja gázszállításait
Egy amerikai startup a levegőből állít elő tiszta vizet, ami akár forradalmi megoldást is kínálhat a szárazságtól erősen sújtott területeken
Európának fel kell hagynia az oroszországi olaj- és gázvásárlással, és új szankciókat kell bevezetnie az ukrajnai orosz beavatkozás miatt – jelentette ki Gitanas Nauseda litván elnök
Az idei 20 százalékos visszaesés után jövőre 23 százalékkal nőhet az ukrán gazdaság a bank szerint
Az Egyesült Államok napokon belül stratégiai kőolajtartalékaihoz nyúlhat a folyamatos áremelkedés megállítására
Az ukrajnai háborúnak a közvetlen konfliktusövezeten messze túlterjedő súlyos gazdasági hatásai lesznek
Kidolgozásra érdemes az az elképzelés, hogy az orosz export a gáz után más termékek kivitelében is átálljon a rubelelszámolásra
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő intézet visszavonta a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) hosszú távú kibocsátói és kiemelt fedezetlen kötelezettségekre vonatkozó minősítését
Ukrajnában több évre elegendő stratégiai élelmiszerkészletet hoztunk létre – közölte Denisz Smihal miniszterelnök
A Jamal-Európa gázvezetéken keresztül a németországi Mallnow mérőpontnál a fizikai gázáramlás kedd délután nullára csökkent
A válsághelyzetet azért hirdették, mert nem lehet tudni, hogy milyen szabályokat vezet be az Ukrajna ellen támadó háborút folytató orosz vezetés a földgázszállítások elszámolásáról
A lengyel kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az év végéig az ország függetlenné váljon az orosz kőolajszállításoktól
Londoni makrogazdasági elemzők szerint várhatóan a közép-európai EU-gazdaságok idei növekedési ütemét is lassítják az ukrajnai háború átszűrődő hatásai
Szállítási nehézségekre hivatkozva felfüggeszti tevékenységét Oroszországban a sportszerbolt-hálózatot működtető Decathlon francia kiskereskedő
Moszkva intézkedési tervet dolgoz ki arra az esetre, ha az európai országok felmondják az Oroszországgal kötött gázvásárlási szerződéseket amiatt, hogy Moszkva elvárja, hogy rubelben fizessenek
A Berlini DIW gazdaságkutató intézet kalkulációi szerint a koronaválsághoz mérhető recessziót okozna és a GDP-növekedés mértékét hosszú ideig fékező hatással lenne a német és az európai gazdaságra az orosz energiahordozók importjának leállítása.
A Bloomberg azt közölte, hogy felfüggeszti oroszországi és fehéroroszországi tevékenységért az Ukrajna elleni orosz invázió miatt
Az orosz jegybank közlése szerint a magánszemélyek készpénzben csak rubelben vehetnek fel kamatot a devizabetétek után. Az intézkedés egyelőre szeptember 9-ig szól
Ukrajnában a gyógyszerkészítmények esetleges drágulásának okai között szerepel az árfolyam ingadozása és az infláció
A harcok Ukrajna tíz olyan megyéjében zajlanak, ahol azok a vállalkozások találhatók, amelyek az ország GDP-jének körülbelül 50%-át adták
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétfőn bejelentette, hogy bezárja moszkvai és minszki irodáit
Az 1970-es évtized egyetlen évében sem élt át világ az ideihez hasonló mértékű energiaársokkot - mondta hétfőn a Bank of England kormányzója
A Miniszteri Kabinet sürgős intézkedési tervet fogadott el a gazdasági egységek biztonságos megyékbe való átköltöztetésével kapcsolatban
Az ENI olasz energetikai cég nem tud rubelben fizetni az orosz gázért, mivel nem rendelkezik azzal – mondta Claudio Descalzi, az ENI vezérigazgatója
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint negatív következményekkel jár a globális élelmiszerpiacra az Ukrajna elleni orosz háború
Aki mer, az nyer – bólintunk annak láttán, hogy piacainkon megjelentek a Kárpátalján hajtatott uborka első tételei
A Minisztertanács határozata értelmében a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek számára szóló kifizetések 2000-3000 hrivnya összegben már márciusban elkezdődnek
A következő napokban, mivel az időjárási viszonyok kedvezőknek ígérkeznek, ezért legelőször is el kell végezni a gyümölcsösökben és a szőlőültetvényekben az úgynevezett lemosó permetezést.