Az olasz ENI nem tud rubelben fizetni az orosz gázért

MTI

 / Gazdaság

Az ENI olasz energetikai cég nem tud rubelben fizetni az orosz gázért, mivel nem rendelkezik azzal – mondta Claudio Descalzi, az ENI vezérigazgatója az Egyesült Arab Emírségekben rendezett energiafórumon.

Hirdetés

Az ENI már korábban bejelentette, hogy kilép az oroszországi Kék Áramlat projektből, és lemond jelentéktelen jelenlétéről is Oroszországban - írja az MTI.

A Kék Áramlatot 2005 novemberében avatták fel. A vezeték Oroszországból szállít földgázt Törökországba a Fekete-tengeren keresztül, a tengerfenéken.

Az 1213 kilométeres vezeték 396 kilométeres tengeri szakaszát az oroszországi kompresszorállomással együtt a Gazprom és az olasz ENI közös vállalata, a hollandiai bejegyzésű Blue Stream Pipeline B.V. üzemelteti, míg az oroszországi szakaszt a Gazprom, a törökországit pedig a török állami BOTAS olajvállalat.

Az ENI honlapján az is szerepel, hogy a Rosznyefty orosz céggel közös projekteket már 2014-ben befagyasztották (tiltakozásul a Krím orosz elfoglalása miatt) .

„Nincs vagyonunk Oroszországban, nincsenek ott projektjeink, de veszünk orosz gázt. Azt kérték, hogy rubelben fizessünk, ezt nem fogjuk tudni megtenni, mert nincs rubelünk. Az élő szerződés pedig euróban határozza meg a kifizetéseket. Ezt egyoldalúan nem lehet módosítani. Egy ilyen változtatáshoz megállapodásra van szükség” – mondta Descalzi.

Az olasz vállalatvezető megjegyezte, hogy jelenleg Ukrajnán keresztül érkezik az orosz földgáz Olaszországba.

Az ENI vezetője szerint cégénél nem biztosak a jövőbeni orosz üzemanyag-ellátásban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök március 23-án kiadott utasítása szerint át kell térni a csak rubelért történő gázexportra a barátságtalan országok esetében, ilyan például az Európai Unió, amely gázimportjának mintegy 40 százaléka származik Oroszországból.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.