December 15-én a „Határon Átnyúló Együttműködési Program a közös hagyományok és kézműves mesterségek megőrzésére Szatmár megye és Kárpátalja régióban” projekt keretében Nagydobronyban került sor a „Kárpátaljai Gasztroműhely – Ízek és Hagyományok” programsorozat záró, tizenkettedik műhelymunkájára, amely ezúttal a hagyományos téli disznótorok jegyében zajlott. A rendezvény résztvevői Kárpátaljáról és a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület tagjai együtt készítették el a régióra jellemző disznóvágáshoz kapcsolódó ételeket, miközben karácsonyi, ünnepi hangulatot varázsoltak a közösségi térbe.
A program célja továbbra is a kárpátaljai gasztronómiai örökség megőrzése és népszerűsítése, különös tekintettel azokra a családi receptekre, amelyek generációról generációra öröklődnek, és amelyek a közösségek összetartó erejét is erősítik.
A műhelymunka középpontjában a hagyományos disznótor állt: elkészült az orjaleves házi tésztával, a toroshús krumplival és párolt savanyúkáposztával, valamint a véres és májas hurka, kolbász és disznósajt. A partnerszervezet készítette el a házikolbásszal töltött sertésszüzet. A frissen sült tepertő tízórai során került az asztalra, mindenki örömmel kóstolta.
A férfiak is aktívan kivették részüket a disznóvágás minden hagyományos munkafázisából, ők dolgozták fel a sertést, így mindenki megtapasztalhatta a disznótor valódi hangulatát, és a közös munka élménye erősen összekovácsolta a résztvevőket. A romániai partnerek megfigyelhették a hagyományos kárpátaljai disznóvágás módszereit, miközben a helyiek tudásukat osztották meg.
A szervezők a gyerekek számára karácsonyi asztaldíszek, kopogtatók és egyéb kreatív díszek készítésével, valamint játékos foglalkozásokkal tették ünnepivé a napot. Az esemény így minden korosztály számára emlékezetes és inspiráló élményt nyújtott.
A rendezvény zárásaként a résztvevők tanúsítványban részesültek, amely az aktív közreműködésüket és a hagyományok megőrzésében való részvételüket ismerte el.
A projektről
A „Határon Átnyúló Együttműködési Program a közös hagyományok és kézműves mesterségek megőrzésére Szatmár megye és Kárpátalja régióban” projekt 2025. január 15-én indult és 12 hónapon keresztül valósul meg. Célja a régió kulturális örökségének megőrzése, a hagyományos tudás átadása a következő generációknak, valamint a nemzetközi együttműködés erősítése.
A projekt vezető partnere Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület (Románia), az ukrajnai partner pedig a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány.
Mint a szervezőktől megtudtuk, a projekt keretében megvalósuló gasztronómiai események ezzel az alkalommal lezárultak. A programsorozat során több mint 360 résztvevő kapcsolódott be Ukrajnából és Romániából.
A projekt zárásaként a szervezők egy zárókonferenciát terveznek, amelynek keretében bemutatják a projekt eredményeit és összegzik a megvalósítás tapasztalatait.
-baksa-
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.