Immáron visszajáró vendégei a Pro Agricultura Carpatika gazdaasszony tagozatának tagjai a felvidéki Dunamocson minden esztendőben megrendezésre kerülő kakaspörköltfőző versenynek. Az idén hatodik alkalommal lezajlott eseményre a Kárpát-medence különböző részéből összesen kilenc csapat érkezett.
- Mi is a titka a finom kakaspörköltnek? – kérdeztük Varga Gabriellát, a kárpátaljai csapat egyik tagját.
- Végül is újból bizonyítást nyert, hogy a régió különböző tájegységeiben hasonló módon készül ez az étel, ám az ízesítésben, illetve a fűszerek adagolásában, annak módjában lehetnek időnként lényeges eltérések is. Például a Horvátországból érkezett csapat kondérjában gyakorlatilag a kezdetektől fogva bőséges paradicsomos lében főtt a hús. A többieknél viszont a lecsó jellegű alap elkészülte után azt figyelhettük meg, hogy a lé fokozatosan lett feltöltve.
- Lényeges szempont, hogy az elkészült húst milyen körettel kínálják…
- Egyáltalán nem meglepő, hogy a legtöbben finom házi kenyeret tettek a kakaspörkölt mellé, illetve egy-két helyen a menüben szerepelt petrezselymes hasábburgonya, illetve burgonyapüré is. Ám mi ezúttal egy sokkal merészebbet gondoltunk.
- Végül is mi mellett döntöttek?
- A kakaspörkölt mellé mi bizony túróscsuszát kínáltunk. Ennek a párosításnak mind a bíráló bizottság tagjai, mind a látogatók körében igen nagy sikere lett. Meggyőződésem szerint a verseny során ennek az újításnak köszönhetően lettünk mi ezüstérmesek. Amúgy pedig komoly elismerést arattunk a helyi szilva-, illetve őszibaracklekvárral készült süteményünkkel is. Egyébként példamutató, ahogy a szervezők gondoskodtak minden korosztály szórakoztatásáról. A különböző néptánc-, illetve énekegyüttesek fellépése mellett kézműves foglalkozásokra került sor, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhettek a kosárfonás, valamint a különböző színes papírfigurák készítésének rejtelmeibe.
A kárpátaljai csapat részvételét a Nemzeti Agrárgazdasági kamara támogatta.
Kovács Elemér
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke