Húsvétvasárnap és húsvéthétfőn nem csak a sonka, a torma és a tojás számít klasszikus vendégvárónak, és az ilyenkor ajándékozandó komatálakra és -kosarakba sem csak ezek kerülnek oda, de gyakorta felbukkan a magyar gasztronómia és hagyományok egyik kiemelkedő különlegessége, a pálinka is.
A 2004 óta hungarikumként védett gyümölcspárlat sokak számára jelent jóval többet egyszerű szeszes italnál, hisz nem véletlenül koccintanak vele a legjelesebb alkalmakkor. Amellett azonban, hogy kétségkívül hangulatot teremt alkalmi fogyasztása, és a rituáléteremtésnek is része, nem árt tisztában lenni azzal, mennyi igaz a vele kapcsolatban keringő egészségvédő mítoszokból, és valójában milyen hatással van a szervezetre.
Az ország tradicionális itala
Magyarország leginkább tradicionális italának ma a pálinkát tartják, éppúgy, ahogy a skótokról a whisky, az oroszokról pedig a vodka jut ilyen téren az ember eszébe. Közel ötszáz éves múltra tekint vissza, különlegessége pedig főként az alapanyagok minőségében rejlik, ugyanis csak az az ital nevezhető pálinkának, mely Magyarországon termett alapanyagokból készült, itthon cefrézték, párolták és palackozták, csak gyümölcs van benne, cukrot és adalékanyagokat pedig nem adtak hozzá.
Nem készülhet szárított, sűrített és aszalt gyümölcsből, kizárólag gyümölcscefre, gyümölcsmust, gyümölcsvelő vagy szőlőtörköly lepárlásával készíthetik. Lepárláskor legfeljebb 86% alkoholtartalmúra lehet finomítani, palackozni pedig úgy kell, hogy legalább 37,5% alkoholtartalommal rendelkezzen. Ízesíteni, édesíteni vagy színezni sem lehet, ami alól csak a gyümölcságyas és hordós érlelés jelent kivételt.Míg korábban nem számított igazán minőségi italnak, sőt, egykor a szegények kávéjának nevezték, és a vidéki, falusi lakossághoz kötötték, megítélése jelentősen megváltozott, presztízse pedig megnőtt, amit központi népszerűsítése - ennek részeként pedig a magánfőzés legalizálása, pontosabban egyszerűsítése - is nagyban elősegített. Nem véletlen azonban az sem, hogy az aktuálpolitikában is gyakran előkerül a vele kapcsolatos egyik kiemelt probléma, nevezetesen, hogy sokak szerint előbbi jentősen hozzájárul a magyarországi alkoholizmus problémájának súlyosbodásához.
Rituális, gyógyító nedű?
Az NRC piackutató cég egy korábbi felmérése alapján a pálinka népszerűsége igen nagy, mind az idősebb korosztály, mind pedig a fiatalok körében. Kutatások szerint a 18-39 éves korosztály közel felére jellemző, hogy fogyasztja alkalmanként, főként társas összejövetelek, vendégség, baráti koccintások, családi események alkalmával.
Egy 2018-as kutatás szerint a pálinka megítélése egyre pozitívabb, a fogyasztók számára tradíciót, értéket képviselő magyar itallá vált, a fiatalok számára a vidámságot és a bulit, az idősebbeknek pedig a családi összetartást, a bensőséges hangulatot jelképezi, azt, hogy örömben és bánatban egyaránt számíthatnak rá.
Sokan úgy vélik, a házi pálinka a jó minőséget és a tisztaságot képviseli, a korábbi felmérés szerint pedig a fogyasztók nagyon nagy százaléka, 37%-uk gondolja úgy, hogy az ital kis mennyiségben jót tesz az egészségnek, 28%-uk pedig azt, hogy alkalmas a fogfájás, gyomorfájás és torokfájás kezelésére, csillapítására is. Sajnos azonban ezek legfőképp egészségügyi mítoszok, a pálinka pedig nemhogy nem használ, de kifejezetten ártalmas is lehet, különösen rendszeres fogyasztás esetén.
Az alkohol 1-es kategóriájú rákkeltő anyag
Bár értágító hatása miatt enyhe melegségérzetet ad - valójában fokozza a hőleadást, és csökkenti a testhőt -, a szájüregben minimális antibakteriális hatása lehet, oldhatja a feszültséget, csökkentheti a stresszt, és kis mértékben az emésztőnedvek termelődését is serkentheti, a pálinka ártalmas hatásaiból sajnos sokkal több van.
Illetve fontos kiemelni, hogy itt már nem konkrétan a pálinkáról van szó, hanem magáról az alkoholról, amit előbbi kifejezetten nagy százalékban tartalmaz.
Amellett, hogy az alkohol irritálhatja a gyomor és a teljes emésztőrendszer nyálkahártyáját, fogyasztása növeli a májbetegségek, a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának kockázatát, gyengíti az immunrendszert, dehidratál, nem utolsósorban pedig függőséget alakíthat ki, és károsítja az idegrendszeri és kognitív funkciókat is.
Mindez rendszeres, de már mérsékelt fogyasztására is igaz.
Mindemellett sajnos beszédes tény, hogy a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség – IARC – 1-es kategóriájú, bizonyítottan rákkeltő anyagként tartja számon az alkoholt, melynek már kis mennyiségű rendszeres fogyasztása is növelheti a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát, köztük a szájüregi és garatrákét, a nyelőcsőrákét, a máj- és emlőrákét, illetve a vastagbéldaganatét is.
A Rákkutató Ügynökség szerint ráadásul nincs olyan alkoholszint, ami biztonságos lenne, egyedül csak a zéró fogyasztás számít annak.A társadalmi nyomás, csakúgy, mint a család és a barátok hatása, erőteljes lehet, és nem arról van szó, hogy ne lehetne elfogyasztani alkalomadtán minimális mennyiséget -, ugyanakkor fontos mindezt felelősséggel, a megfelelő és nem legendákon alapuló információk birtokában tenni meg - közölte a femina.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.