A Nap titka: új módszer segíthet előre jelezni a napciklusokat

Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Egy új tudományos módszer áttörést hozhat a Nap aktivitásának előrejelzésében. A kutatók szerint egy úgynevezett „kikapcsolási pont” segítségével akár hét évvel korábban is megbecsülhető, milyen erős lesz a következő napciklus és mekkora naptevékenység várható.

Sikerült egy olyan módszert kidolgozni, amely a Nap 11 éves aktivitási ciklusának egy meghatározott szakasza alapján akár hét évvel korábban jelezheti a következő ciklus erősségét. Az úgynevezett kikapcsolási pontnál hirtelen megszűnnek a legerősebb napviharok, az ekkor látható napfoltok száma pedig összefügg a következő ciklus maximális aktivitásával. Az előzetes becslések szerint a 26. napciklus közepes erősségű lehet.

Régóta ismert, hogy a Nap aktivitása nagyjából 11 éves ciklust követ. Ezt naptevékenységi ciklusnak vagy röviden napciklusnak nevezzük. Ezalatt mágneses terének polaritása megfordul, miközben a napfoltok száma előbb növekszik, majd csökken. A napfoltok rendkívül aktív mágneses területek a Nap felszínén, erős napkitöréseket és koronakidobódásokat idézhetnek elő. Az általuk kiváltott napviharok megzavarhatják a műholdak, a kommunikációs és navigációs rendszerek, valamint az elektromos hálózatok működését - írja az origo.hu.

Hogyan jósolható meg a következő napvihar?

A csillagászok évszázadok óta figyelik a napfoltokat, de minden napciklus másként alakul. A ciklusok hossza és intenzitása egyaránt változhat, ezért nehéz előre megállapítani, mennyire lesz aktív a következő időszak.

Sandra Chapman, a Warwicki Egyetem fizikaprofesszora szerint a Nap aktivitásának elcsendesedése nem fokozatosan történik. A legsúlyosabb űridőjárási események a ciklusok egy meghatározott pontján viszonylag hirtelen szűnnek meg.

A kutatók ezt nevezik "kikapcsolási pontnak" (angolul switch-off point). Ennek az időpontnak az azonosításával évekkel korábban megbecsülhető, milyen erős lehet a következő napciklus.

A napfoltok száma árulhatja el, milyen lesz a következő ciklus

A Science Daily által ismertetett új eljárás Chapman korábbi, „napóra” (sunclock) elnevezésű rendszerére épül, amely a Nap szabálytalan ciklusait egységes időskálára vetíti. Segítségével a kutatók pontosan meghatározhatják azt a szakaszt, amelyben véget ér a szélsőséges űridőjárás.

Chapman és munkatársai megállapították, hogy az ebben a szakaszban látható napfoltok száma szorosan összefügg a következő napciklus során mért legmagasabb napfoltszámmal.

Így a ciklus erőssége már hat-hét évvel a maximum elérése előtt megbecsülhető.

A jelenlegi módszerekkel erre általában csak később nyílik lehetőség. A kutatóknak ugyanis meg kell várniuk a napminimumot, vagyis a ciklus legnyugodtabb fázisát.

Közepes erősségű lehet a 26. napciklus

Az első becslések szerint a 26. ciklus napfoltszáma 100 és 120 között alakulhat. Ez alapján a következő ciklus a jelenlegi, 25. napciklushoz hasonló vagy annál valamivel gyengébb lehet. Egyelőre azonban sem az erősebb, sem a gyengébb ciklus lehetősége nem zárható ki.

A 25. napciklus várhatóan körülbelül két év múlva éri el a kikapcsolási pontot, a szakemberek ekkor már közvetlen megfigyelések alapján készíthetnek pontosabb előrejelzést. Erre mintegy hét évvel a következő ciklus maximuma előtt már sor kerülhet.

A módszer korábban helyesen jelezte, hogy a 25. ciklus aktívabb lesz az előrejelzések alapján vártnál. A fokozott naptevékenység az elmúlt évek látványos sarkifény-jelenségeihez is hozzájárult. A ciklus 2024-ben közelítette meg aktivitásának maximumát. Május 10. és 13. között hatalmas napfoltok idézték elő az elmúlt húsz év legerősebb, Földet érő geomágneses viharait. A sarki fényt az Egyesült Királyság déli területeiről is látni lehetett.

A Nap eltérő forgási sebessége lehet a magyarázat

A napfoltok egy-egy ciklus során úgynevezett pillangómintázatot rajzolnak ki. Először a magasabb naprajzi szélességeken jelennek meg, majd fokozatosan közelednek a Nap egyenlítőjéhez.

A Nap különböző szélességi területei eltérő sebességgel forognak. Ezt differenciális rotációnak nevezik. A 15 fokos naprajzi szélesség alatt azonban csökken a forgási sebességek közötti különbség, így a Nap egyenlítője körül egy együtt forgó tartomány alakul ki.

Chapman szerint a legerősebb koronakidobódások hajtóereje a differenciális rotáció. Az eltérő sebességgel forgó területek megcsavarják a felszínre emelkedő mágneses teret, így energia halmozódik fel.

• Amikor az aktív napfoltterületek az egyenlítőtől számított 15 fokon belülre kerülnek, a csavaró hatás meggyengül, ezzel pedig a szélsőséges űridőjárás egyik fő hajtóereje is megszűnik.

Chapman a feltételezés ellenőrzéséhez megvizsgálta a földi geomágneses aktivitást jelző „aa indexet”. A kikapcsolási pont után a geomágneses viharok gyengébbé váltak, és 27 napos mintázatot követtek. Ez megfelel a Nap átlagos forgási idejének. Az eredmények arra utalnak, hogy ezeket a viharokat már nem koronakidobódások, hanem a Nappal együtt forgó áramlások idézték elő.