A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.
Ukrajnában, Ternopil megyében egy tinédzser csoport megtámadott és megerőszakolt egy 13 éves lányt
Két nap alatt egy 21 éves pakisztáni fiatal és egy 45 éves vietnámi nő próbálta illegálisan átlépni az országhatárt
A támadót ideiglenes őrizetbe helyezték. Tettéért akár 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik
Egy férfi kutat ásott, amikor 8 méternyi földréteg zuhant rá
Kárpátalján a hétvégén hárman fulladtak vízbe, egyikük egy 1972-es születésű sárosoroszi férfi volt, aki a Borzsa folyó vízébe fulladt
Hétvégén, július 24-én a kárpátaljai járőrszolgálat munkatársai két férfinél is találtak kábítószert
Az úgynevezett okossokkoló harcképtelenné teszi a támadót, de nem okoz neki sérülést. Az eszköz a NASA egyik fejlesztőmérnökének találmánya, ma már a fél világ rendőrsége használja
Harminc évbe telt ugyan, de a mai technológiának, a DNS-sel és az őskutatással, családfával foglalkozó weblapok használatának köszönhetően összeértek a szálak
Az Interpol közlése szerint a járművet 2020 októberében lopták le Franciaországban
A NAV munkatársai Gönyűnél egy teherautóban bukkantak 260 doboz adózatlan cigarettára
A munkácsi járási Mezőterebesen (Страбичово) egy Infiniti típusú gépkocsi 36 éves sofőrje a fő úton közlekedve elütött egy férfit
Kárpátalján, Nagyszőlősön egy kerékpáron közlekedő nőt elgázolt egy menetrend szerinti autóbusz
A 23 éves támadót őrizetbe vették. 10-15 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújthatják
Az Audi 80 típusú gépkocsi 27 éves sofőrje előzés közben elvesztette uralmát járműve fölött és szalagkorlátnak csapódott
A balesetben négyen megsérültek, őket a mentők kórházba vitték
A munkácsi járási Kisanna (Ганьковиця) településen összeütközött egy motoros egy teherautóval. A motoros a helyszínen belehalt sérüléseibe
Az ukrán rendszámú gépkocsival egy 34 éves ukrán férfi próbált bejutni Ukrajna területére
A NAV munkatársai a kocsi átvizsgálásakor az utastérben, fekete zsákokba dobozolva mintegy 1100 doboz adózatlan dohányt találtak
Kárpátalján, Munkácson és Ungváron tartóztattak le két férfit, akiknél kábítószert találtak
Kárpátalján az egyik hulladéklerakónál egy 57 éves lakos, aki egy speciális járművet vezetett, tolatva elgázolt egy 31 éves nőt
Az előzetes információk szerint egy Audi típusú gépkocsi a Szefanika utcáról tért ki a Hősök terére, amikor kigyulladt
A járőrök baleset elkövetése és ittas járművezetés miatt jegyzőkönyvet állítottak ki a szabálysértő ellen
Kárpátalján, az Ökörmezői és a Técsői járásokban történtek közlekedési balesetek, melyek következtében életét vesztette egy 61 éves nő és a 19 éves fiú
A botpaládi ingatlanban lefoglalt dohányáru értéke közel hétmillió forint
Az előzetes adatok szerint az autó egy lekerekített útszakaszon szakadékba zuhant. Az autóban valószínűleg turisták utaztak, akik nem ismerték a hegyi szerpentint
Ukrajnában, az Odessza megyei Arciz városban egy 16 éves kislányt találtak holtan a ház udvarán lévő vécében
Az ellenőrzés során problémák akadtak a külföldi autó okmányaiban, a sofőr ezután egyszerűen felgyújtotta autóját
Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását annak az ukrán férfinak, aki hamis okmányokkal segítségével próbálta meg Ukrajnából Magyarországra átjuttatni tizenöt honfitársát
A 48 éves férfi egy rablás sértettjeként tűnt el a hatóságok elől, majd rövidesen felbukkant mint egy kifosztás gyanúsítottja
Egy mikrobusz és egy személygépkocsi ütközött össze Nagyszőlősön július 5-én