Harmincéves rejtély oldódott meg
 / Mozaik

Az amerikai rendőrség régóta használja a DNS-t azonosításra, de sokáig csak olyan személyeknél sikerült ezt alkalmazni, akik már korábban bekerültek az adatbázisukba.

Hirdetés

A pár éves technológiának köszönhetően azonban fel tudják kutatni a rokonokat a DNS segítségével, és így azonosíthatják akár az áldozatot, akár az elkövetőt - írja a Hirado.

Sokan morális okokból nem tartják ezt jó módszernek, ám

egy harminc éve azonosítatlan holttest és egy rég elveszett testvér ügyének megoldását segítette előre a módszer.

Egy testvérpár régóta elveszett testvérüket kereste, a rendőrség pedig egy gyilkosság áldozatát próbálta azonosítani. Harminc évbe telt ugyan, de a mai technológiának, a DNS-sel és az őskutatással, családfával foglalkozó weblapok használatának köszönhetően összeértek a szálak – írta a BBC.

A Kansas állambeli Bucklin városában júniusban temették Shawna Beth Garbert. A nőről a közelmúltban derült ki, hogy megölték, és a holtteste három évtizeden át azonosítatlan volt. A rendőrség Grace-nek hívta, ami dicsőséget jelent. Ugyanis azt mondták, hogy csak Isten kegyelmével jöhetnének rá, hogy ki is volt ő.

A nő és testvére, a most 56 éves Rob gyermekkora nem volt könnyű, édesanyjuk fizikailag bántalmazta őket. Rob bevallása szerint általában ő volt az erőszak elszenvedője, de egy alkalommal, amíg ő iskolában volt, anyjuk Shawnára öngyújtó üzemanyagát öntötte és meggyújtotta. Ezért, amikor Rob hét-, Shawna pedig ötéves volt, a gyermekeket elvették édesanyjuktól, és más-más családokhoz kerültek. Rob ekkor a Ringwald vezetéknevet kapta.

A nyolcadik születésnapján még látta kishúgát, miután kikerült a kórházból, de ezután többé nem találkoztak.

Felnőttként, az 1990-es években döntött úgy, hogy megpróbálja felkeresni rég elveszett testvérét.
Mindeközben rátalált féltestvérére, a most 48 éves Daniellere, aki szintén Kansasban él, és akivel később együtt kutattak Shawna után. De még csak a vezetéknevét sem tudták, így nem sok sikerrel jártak.

1990 decemberében Missouriban egy elhagyatott tanyasi ház közelében egy női holttestet találtak. A boncolás során megállapították, hogy a holttest hat hete lehetett ott, és hogy a nőt meggyilkolták. A rendőrség nem sok nyomon tudott elindulni, annyit tudtak, hogy a nőt hatféle kötéllel kötözték meg, de a holttest olyan rossz állapotban volt, hogy még egy közeli ismerős is nehezen azonosította volna. Mike Hall hadnagy, aki 14 évig dolgozott az ügyön, ilyen hosszú idő alatt sem került közelebb az azonosításhoz.

Grace koponyája alapján egy törvényszéki dolgozó készített egy képet arról, hogyan nézhetett ki.

Az Othram houstoni techcégnél az elmúlt két évben sokat segítettek a rendőrségnek a DNS nyomon követés módszerével, hogy régóta megoldatlan ügyek végére tegyenek pontot. 2020 novemberében felkarolták az ügyet, és genetikai profilt hoztak létre „Grace” DNS-ével. A közös felmenők alapján végül eljutottak féltestvéréhez, Daniellehez, akit telefonon kerestek meg. Danielle először azt hitte, valaki tréfát űz vele, de végül beleegyezett a DNS-tesztbe. Az eredmény pedig kimutatta, hogy Grace valóban Shawna volt, Danielle és Rob testvére.

A módszer, tehát a DNS és a családfával foglalkozó weboldalak (amelyek azért jöttek létre, hogy rég elveszett családtagokat lehessen megtalálni) összekapcsolását egyébként 2018 óta alkalmazzák az amerikai rendőrségnél. Egy hetvenes, nyolcvanas évekbeli sorozatgyilkos és erőszaktevő kapcsán jöttek rá, hogyha elküldenék a DNS-ét egy ilyen oldalnak, kapnának egy listát a gyilkos hozzátartozóiról. Ennek köszönhetően 2020-ban letartóztatták a gyilkost, Joseph DeAngelo volt kaliforniai rendőrt, és életfogytiglanra ítélték.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.