Kárpátalján július 26-án a Munkácsi Kerületi Rendőrséghez az orvosoktól érkezett bejelentés arról, hogy a kórházba egy lányt szállítottak számos szúrt sebbel.
Kiderült, a férfi megkéselt egy lányt, majd megpróbált Odesszába menekülni.
A támadót ideiglenes őrizetbe helyezték. Tettéért akár 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik
A 27 éves lány a rendőröknek elmondta, hogy egy ismerőse előző este megkéselte. Kiderült, hogy a lányba szerelmes férfi nem kapott viszonzást, emiatt késsel rátámadt a nőre.
Ezt követően a bűnelkövető még egy ideig áldozata lakásában tartózkodott, majd elvette a mobiltelefonját, bezárta őt a lakásba és elmenekült.
A sérült lány csaknem fél napig nem tudott kijönni a lakásból és orvosi segítséget kérni. Később sikerült értesítenie barátait, akik azonnal kihívták a mentősöket.
Az összes szükséges információ összegyűjtése után a bűnügyi rendőrség és a Munkácsi Kerületi Rendőrség nyomozói az elkövető nyomára akadtak.
Kiderült, hogy a 30 éves gyanúsítottnak sikerült elszöknie Kárpátaljáról.
A kárpátaljai rendőrök azonnal felvették a kapcsolatot a lembergi kollégáikkal. Az összehangolt munka következtében a gyanúsítottat őrizetbe vették. A rendőrök a lembergi buszpályaudvaron tartóztattak le a férfit, amikor megpróbált felszállni az Odesszába tartó buszra.
A rendvédelmisek Kárpátaljára szállították és előzetes letartóztatásba helyezték a támadót. Az áldozat pedig átesett egy műtéten, s most az intenzív osztályon van.
A férfi ellen szándékos súlyos testi sértés okozása, veszélyeztetés és lopás miatt indítottak büntetőeljárást. A támadót 8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik – olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség hivatalos honlapján.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke