Az óvodapedagógus-képzés akkor lehet igazán eredményes, ha az elméleti tudás és a kreatív önkifejezés egymást erősítve van jelen.
Zseltvay-Vezsdel Emese, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola igazgatónője tanulmányait az egészségügyben kezdte, majd úgy döntött, mégis a gyermekek oktatásának szenteli életét.
Ukrajnában a tanárok fizetése januártól 20 %-kal, decembertől pedig további 8,4% -kal emelkedik. Az oktatási költségvetés 26,6 milliárd hrivnyával nőtt.
A Rákóczi Főiskola Felnőttképzési Központja évek óta szervez tanfolyamokat, ahol az ukránt és a magyart mint idegen nyelvet is oktatják
2020. november 27.- december 11. között lezajlottak a KMPSZ évi járási közgyűlései, amelyen a következő ciklus tisztségviselőit választották meg
Dr. Bellyei László író, újságíró, kritikus, a Beregszászi Állami Reálgimnázium, majd a Beregszászi Magyar Királyi Állami Gimnázium tanára és igazgatóhelyettes volt
A soron következő nyelvvizsgára 2021. február 7-én (B1, C1 szint) és 8-án (B2 szint) kerül sor angol és német nyelvből
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Mikulása a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskolában
Lezárultak a „GENIUS” Alapítvány tehetséggondozó hétvégéi
Szalagavató Bátyúban - Reménnyel, hittel, akarattal menni tovább