Lezárultak a „GENIUS” Alapítvány tehetséggondozó hétvégéi
 / Kultúra

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az idei tanévben is útjára indította tehetséggondozó hétvégéit Kárpátalja-szerte. A programon általános- és középiskolás diákok vehettek részt. Alkalmanként reál és humán tárgyakból erősíthették tudásukat. A tehetséggondozó hétvégék zárására november 23-án került sor a Rákóczi Főiskolán.

A jelenlévőket Váradi Natália, az alapítvány irodaigazgatója köszöntötte. „A tudás az, amivel megváltoztathatjátok a világot. Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Merjünk tenni céljainkért!” – hangsúlyozta. Snicer-Pobránszky Gabriella és Katkó Éva tanárnők a foglalkozások menetéről tájékoztatták a tanulókat.

A 3–10. osztályos tanulók biológia-kémia-földrajz, magyar nyelv-ukrán nyelv, angol nyelv, történelem-irodalom-művészettörténet, matematika-informatika-fizika blokkokban gyarapíthatták tudásukat.

„Idén kilencedik alkalommal szerveztük meg a tehetséggondozó hétvégéinket. Október 19-én összesen 1819 tanuló, november 9-én 1612 tanuló, ma pedig 1849 diák vett részt programjainkon. Összességében elmondható, hogy közel kétezer gyermek tanult ebben a félévben a kilenc tehetségpontban” – tájékoztatott a megnyitót követően Váradi Natália.

A tehetségpontokban zajló munkát a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatja.

Kurmay Anita

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.