Kárpátalja megyeszékhelyén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével és a megye vezetőivel tárgyalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken.
A megbeszéléseket értékelve Magyar Levente rámutatott, hogy a magyar-ukrán kapcsolatrendszer "baráti, kiegyensúlyozott és mindenfajta problémától mentes volt" a magyar kisebbség jogait jelentősen korlátozó ukrán törvények elfogadásáig, közölte az MTI.
"A problémák megoldását célzó párbeszéd részben a pandémia miatt "nem volt és nem is lehetett kellően intenzív és személyes ahhoz, hogy elmozduljunk a holtpontról"
- mondta.
Magyar Levente reményét fejezte ki, hogy
"az új realitásokat figyelembe véve" és "elfogadva azt, hogy itt egy olyan nemzetépítő folyamat zajlik, amelyen a régió minden népének át kellett mennie", sikerülhet olyan megoldásokat találni a nyelvi, kisebbségi, oktatási kérdésekben, amelyek mindkét fél számára elfogadhatók.
Hozzáfűzte, hogy a következő hetekben konkrét dokumentumok aláírása várható ezzel kapcsolatban.
Arról is beszámolt, hogy
a megye vezetőivel áttekintették a határátkelők fejlesztésének kérdését, valamint más, megvalósítás előtt álló, határ menti infrastrukturális és közlekedési projekteket.
A felek megvitatták a kárpátaljai műemlékek közös felújításának lehetőségeit és a hulladékkezelés helyzetét a Tisza vízgyűjtő területén.
A KMKSZ vezetőivel zárt körben folytatott megbeszélést összegezve Magyar Levente kifejtette:
konszenzus van abban, hogy új megközelítésben kell a tárgyalásokat folytatni az ukrán partnerekkel, és "kialakítani egy mindenkinek elfogadható új helyzetet", amihez - mint fogalmazott - "közelebb vagyunk, mint valaha az elmúlt években".
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI