Kárpátinfo hetilap


Megosztás

A kárpátaljai Háló Egyesület augusztus 28-án tartotta meg ifjúsági és felnőtt csapatépítő napját Benében, a Borzsa folyó partján. A nap szomorkás és borús volt, de miután odafentről is érezték és látták jó hangulatunkat, így a nap is kisütött.

A résztvevők többnyire Munkácsról, Tiszaújhelyből, Tisza­újlakról és Karácsafalváról érkeztek. Reggeli után Hajlik Katica ifivezetőnk ismerkedős és csapatépítő játékokkal vidámította a társaságot. Kicsik, ifik és nagyok egyaránt nagyon élvezték a játékokat, ezt bizonyítják a fotók és videók is. A játékok után más vizekre eveztünk, mégpedig a Borzsa folyón kenuzhattak a bátrabbak Hajlik Katalin vezetésével. Így ezzel még egy élménnyel gazdagodhattak a résztvevők. Ezalatt Gorondi Albert készítette az ebédet: finom bográcsossal ízesítette meg napunkat.

Ebéd után szabadidős programok közül válogathattak a résztvevők. Voltak, akik társasjátékoztak, voltak, akik asztaliteniszeztek, voltak, akik kreatív foglalkozáson vettek részt, vagy éppen gyöngyből készült hálós karkötőt készíthettek gyöngyszövés technikával, és persze a baráti beszélgetések sem maradtak el. Mindezt az újra találkozás öröme fűszerezte.

Zárásként a benei római katolikus templomban misén vettünk részt, melyet Rácz István plébános celebrált. Hálát adva ezért a tartalmasan együtt töltött napért tértünk haza. Köszönet mindenkinek, aki velünk volt.

Molnár Melinda,
a Kárpátaljai Háló egyesület irodavezetője

Galéria

Galéria