Badalóban vasárnap ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról.
A több mint 1100 évvel ezelőtti honfoglalás fordulópontnak számít a magyarság életében, hiszen ez az esemény az alapja nemzetünk mai, Kárpát-medencei létezésének.
Június 4-én délelőtt az ungvári Kálvária temetőben koszorúzással egybekötött csendes megemlékezésre került sor Posch Alajos mártír újságíró sírjánál, aki a csehszlovák megszállás első polgári áldozata volt.
Immár hagyomány, hogy június 4-én a Nagybégány központjában álló Nemzeti Összetartozás Emlékparkban koszorúzással egybekötött ünnepséget tartanak.
A nézőtéren elhelyezett több mint ötven pótszék is jelezte, milyen hatalmas érdeklődés mutatkozik meg Szűcs Nelli Jászai-díjas színésznőnek, a beregszászi színház egyik alapítójának a Fedák Sáriról szóló előadása iránt.
Közel száz kárpátaljai ünnepelte Borsiban II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 349. évfordulóját
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola irányítói 2006-ban hagyományteremtő szándékkal indították útjára a Rákóczi Napok rendezvénysorozatát.
A badalóiak számára alapvető fontossággal bír, hogy gyülekezeti közösségben üljék meg legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepeinket.
A modern parlamentáris Magyarország megszületésének emléknapja tiszteletére ünnepséget tartottak Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Régi hagyomány, hogy a magyar kultúra napján érdekvédelmi, társadalmi és civil szervezeteink képviselői Beregszászon megkoszorúzzák a helyi posta falán elhelyezett Kölcsey-emléktáblát.
36 éve, 1989 óta méltatjuk a magyar kultúra napját minden esztendő január 22-én.
Petőfi emlékét 1938 óta őrzi díszes emléktábla a Tisza-parti település református templomának külső falán.
Petőfi Sándor 202 évvel ezelőtt, 1823. január 1-én látta meg a napvilágot.
Beregszászban immár hagyomány, hogy az év első napján emlékezzen lánglelkű költőnkre.
A kárpátaljai magyarság 80 évvel ezelőtt bekövetkezett legnagyobb sorstragédiájára emlékeztek Beregszászon a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében.
Ezer napja zajlik a háború, amelyet Ukrajna a függetlenségéért vív.
Mint minden év november harmadik vasárnapján, úgy idén is megemlékeztek az 1944-es sztálini terror kárpátaljai és badalói áldozatairól Badalóban.
A kárpátaljai magyarok Golgotájára való központi megemlékezésre idén is Szolyván, az itt létesített emlékparkban került sor.
A GULAG-GUPVI-kutatók beszámoltak munkájuk legújabb eredményeiről.
Híven őrzik az öntörvényű, nagyformátumú alkotóművész, Horváth Anna emlékét a róla elnevezett beregszászi tanintézményben.
Benkő Györgyre, a sokoldalú beregszászi művészre emlékeztek 77. születésnapján pályatársai, barátai, családtagjai, tisztelői.
Csöndes koszorúzással emlékeztek meg az ’56-os hősökről Ungváron.
Október 23-án az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékezik a világ magyarsága.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet vasárnap koszorúzással egybekötött csöndes megemlékezést tartott Huszton a Bethlen-nap alkalmából.
Beregszászt október 9-én érte a legnagyobb légitámadás: 27 repülőgép két hullámban legalább 50, javarészt gyújtóbombát dobott a vasútállomásra és annak környékére
Perényi Zsigmondra és az aradi vértanúkra emlékeztek Beregardóban - Hazaszeretet, kitartás, istenhit
A világ magyarjai október 6-án az 1848–49-es szabadságharc vértanúira emlékeznek.
Hiába telt el több mint 450 esztendő az egri vár hősies védelme óta, a bástyákon helytállók és vezetőjük, Dobó István tette az utókor számára példaértékű.
A hagyományoknak megfelelően Tiszacsomán államalapító Szent István királyunk ünnepe a helyi görögkatolikus templomban szentmisével vette kezdetét.
A Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának emlékére tartottak ünnepséget a turulmadaras emlékműnél.
A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban a honfoglaló ősök tiszteletére szerveztek ünnepséget.
Megemlékezések a Nemzeti Összetartozás Napján Kárpátalján.