80 éve történt. Megemlékezés a sztálini terror áldozatairól - Szolyva, a magyar Golgota

Kárpátinfo hetilap

2024. 11. 17. – 08:20 / Közélet

A hagyományokhoz híven a kárpátaljai magyarok Golgotájára való központi megemlékezésre idén is Szolyván, az itt létesített emlékparkban került sor. Sokan eljöttek a megye számos településéről és a Kárpát-medence több régiójából is, hogy fejet hajtsanak a sztálini terror „háromnapos munkára” elhurcolt és elpusztított magyar és német nemzetiségű férfiak emléke előtt.

A tragédia nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött, akkor, amikor a szovjet csapatok elfoglalták vidékünket, kezdte megnyitó beszédét Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke. Szívünkben és lelkünkben mély fájdalommal gondolunk az ártatlanul lágerekbe zárt déd- és nagyszülőkre, azok testvéreire. Ugyanúgy az országunkban immáron ezredik napja tartó háború hőseire és civil áldozataira. Adózzunk egyperces csenddel valamennyiük emlékének.

Az elnök a továbbiakban beszámolt a bizottság tagjainak kutatási-ismeretterjesztési tevékenységéről, a Szolyvai Emlékpark területén idén elvégzett munkáról, különös tekintettel az első világháborús emlékhelyen zajló felújítási munkálatokról. Örömmel konstatálta, hogy közös erőfeszítéseiknek köszönhetően néhány nappal ezelőtt emlékparkot avathattak a Sztarij Szamborban található lágertemető helyén.

Amikor a front elvonultával a Kárpát-medence különböző vidékein élő magyarok fellélegezve azt hitték, hogy megmenekültek a háború borzalmaitól, akkor csapott le teljes erejével a vörös terror. A kárhozat tüzére kerültünk, kezdte ünnepi beszédét Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke. A kárpátaljai magyarokat 1944 novemberében lágerekbe zárják, majd nemsokára őket követi a jóvátételi munkára elhurcolt több mint nyolcszázezer magyarországi magyar és német ajkú állampolgár. Délvidéken Tito partizánjai negyvenezer honfitársunkat gyilkolják le, a csehszlovák kormány által kezdeményezett kitelepítések és a lakosságcsere szintén százezrek életét keseríti meg. Mindez fájdalmas emlék, örök veszteség, olyan seb, melyet az idő nem gyógyít be. A múlt sötét pillanatait nem feledhetjük. A kegyetlenül meghurcoltak, megalázottak szenvedése erőt ad ahhoz, hogy ne feledjük az embertelenséget és az igazságtalanságot, hogy mindig a másik tiszteletére, elfogadására törekedjünk.

Ezekben az embert próbáló időkben joggal merül fel a kérdés: vajon Európa tudott-e tanulni a huszadik század borzalmaiból? Az 1900-as évek elején még mindenki azt hitte, hogy eljött az aranykorszak, amikor a fejlődés valamennyi európai polgár számára egy jobb, élhetőbb világot teremt, emlékeztetett rá a magyarországi politikus. Sajnos tapasztalatszerzésnek nem volt elég a két világégés, annak folytatásaként a század utolsó évtizedében még jött a délszláv háború is. A magyarság számára a béke megteremtése nem csupán politikai kérdés, hanem nemzeti ügy, hisz a kárpátaljai magyarok közül is nagyon sokan ott harcolnak a frontokon, jónéhányan pedig életüket áldozták Ukrajna függetlenségéért.

Bár történész a szakmám, a kárpátaljai magyar és német férfiak elhurcolásáról nem a történelemkönyvekben olvastam, hanem nagyapám visszaemlékezéseiből, mondta Ljáh Sándor, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője. Akkor értettem meg a sztálini terror lényegét, és szembesültem azzal, hogy a háború mekkora szenvedéssel és áldozatokkal jár. Most újra ezt kell átélni valamennyiünknek. Ezért kell törekedni arra, hogy az agresszort visszaszorítsuk, s mihamarabb eljöjjön az igazságos béke.

Emlékezni jöttünk ma össze a kárpátaljai magyarok Golgotájának helyszínén, fogalmazott beszédében Sin József, a KMKSZ alelnöke. Az emlékezés nagyon fontos a Szentírás szerint is: Jézus mindenkor emlékezik és emlékezteti az atyát népének tett ígéretére. Sorsfordító eseményekben igencsak gazdag időszaknak bizonyult a huszadik század a kárpátaljai magyarok számára. Nemzeti tragédiaként élték meg eleink Trianont, de a legtragikusabb számukra mégiscsak a szovjet bevonulás, az új hatalom erőszakos berendezkedése volt. A legtöbb szenvedéssel és áldozattal pedig a kárpátaljai magyar férfiak elhurcolása járt, melyről évtizedekig még nem is beszélhettünk. Csak a peresztrojka utolsó éveiben, a szólásszabadság viszonylagos szabad gyakorlása idején történtek változások: a KMKSZ 1989-ben történt megalakulásával megindult az elhurcoltak névsorainak összegyűjtése, s megszólaltak az ártatlanul elhurcoltak is, akiket nem rehabilitáltak a mai napig sem. Veszteségeinket, az ártatlan áldozatok neveit aztán kőbe, fába véstük minden magyarlakta községben, városban emlékművet állítottunk az elhurcoltaknak. De semmit nem érnek emlékműveink, ha nem lesznek, akik megemlékezzenek az ártatlan áldozatokról, mártírjainkról, figyelmeztetett Sin József.

Harminc évvel ezelőtti emlékek felidézésével kezdte beszédét Zubánics László, az UMDSZ elnöke. Aki beszámolt róla, hogy a kárpótlási ügyek rendezése kapcsán több száz tragikus sorsot ismert meg. Rengeteg fájdalom töltötte el akkor is a lágereket megjártak és a közvetlen hozzátartozók szívét. Akkor döbbentem rá, mekkora veszteség érte nemzetrészünket, amelynek jövője is másként alakul, ha ezek a szörnyűségek nem történnek meg, mondta Zubánics László. S a mai felnőtt nemzedékek számára fontos feladat, hogy fiataljainkat pontosan tájékoztassuk a múlt történéseiről, s együtt vonjuk le a tanulságokat.

A kárpátaljai elhurcoltakkal kapcsolatos kutatásnak mintegy nyolcvan százalékán már túljutottunk, állapította meg zárszavában Dupka György gulág-kutató, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára. Új feladatot ró ránk annak a hetvenezer kartotéknak a feldolgozása, amelyet a Magyar Kormány vásárolt meg az orosz levéltárakból. A nevek beazonosítása időnként nem könnyű feladat. A történész arra hívta fel a fiatal kutatók figyelmét, hogy csatlakozzanak hozzájuk, hogy a tényfeltárás tovább folytatódjon, s hogy az emlékezetpolitika új erőre kapjon.