Energiatakarékossági csomagot fogadott el a német kormány: tilos a műemlékek külső megvilágítása

A kötelező takarékossági szabályok elsősorban a közszférát érintik

Megtilthatják a boltoknak az ajtók nyitva tartását a fűtési szezonban Németországban

Megtilthatják az üzletek üzemeltetőinek Németországban, hogy nyitva tartsák az utcára nyíló helyiségek bejáratait a fűtési szezonban

A németek 70 százaléka spórol az energiával

Egyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a legtöbben az energiafogyasztásukat fogják vissza

Napok óta ismét emelkedik a gáz ára Európában

Napok óta megint felfelé száguld a földgáz ára Európában, az egy évvel ezelőttihez képest már nagyjából négy-ötszörösére emelkedett a tőzsdei ár

Gázadót vezetnek be Németországban: a németeknek így még az eddig vártnál is drágább lesz a fűtés télen

Kilowattóránként mintegy 2,5 eurócentes, azaz csaknem 10 forintos gázadót vezetnek be október 1-től Németországban a gázimport megnövekedett költségeire hivatkozva

Drasztikus drágulásra készülnek Németországban és Nagy-Britanniában is

Olaf Scholz szerint Németországban nem lesznek zavargások az elszabaduló energiaárak miatt

A tél közepére az egekben lesznek a lakossági energiaárak Nagy-Britanniában

A Cornwall Insight gazdasági előrejelzésekkel foglalkozó cég szerint a britek nem számíthatnak arra, hogy az energiaválság mérséklődik náluk a leghidegebb hónapokban

A karácsonyi díszkivilágításon spórol Bécs

A karácsonyi vásárairól és újévi koncertjéről ismert Bécs városában az elszálló energiaárak miatt csökkentik a közvilágítást

Erdogan gázt keres a Földközi-tengeren

Újabb próbafúrásokba kezd Törökország a Földközi-tengeren - jelentette be a török elnök kedden

Az Európai Unióban életbe lépett a gázfogyasztás 15%-os csökkentését célzó terv

Életbe lépett az EU azon terve, amely szerint az Ukrajna elleni orosz invázió okozta gázválság kezelésére 15%-kal csökkentenék a gázfogyasztást az Európai Unió területén

Spanyolország súlyos energiagondokkal küzd: már most is csak 27 fokig hűtenek a klímák

Már a saját bőrükön érzik a spanyolok az energia-takarékossági intézkedések hatásait. Sok üzletben még a hőhullám közepén sem állítják 27 foknál alacsonyabb hőmérsékletre a klímát

A ENSZ-főtitkár szerint „erkölcstelenül” profitálnak a háborúból az energiaipari vállalatok

António Guterres ENSZ-főtitkár azzal vádolta meg az energiacégeket, hogy „túlzott nyereséget” termelnek az ukrajnai háború miatt kialakult energiaválság nyomán, ami szerinte „erkölcstelen”

Hárítsák át a fogyasztókra a nagyobb rezsit, sürgeti az IMF

Az IMF becslése szerint az emelkedő energiaárak elleni széles spektrumú küzdelem költsége idén meghaladja a GDP 1,5 százalékát

Az infláció miatt az USA-ban is gondot okoz a szülőknek az iskolakezdés

A magas infláció nem kíméli az amerikai családokat, az iskolakezdés előtti bevásárlás során egyre többen az olcsóbb táskát és tornacipőt vásárolják

Újra érkezik orosz gáz az Északi Áramlaton, mégis spórolásra int a német kancellár

Nincs technikai akadálya annak, hogy Oroszország teljesítse a gázszállítási szerződésekben vállalt kötelezettségeit - jelentette ki a német kancellár

Scholz: befejeződött az Északi Áramlat-1 földgázvezetékhez szükséges turbina karbantartása

Befejeződött az Északi Áramlat-1 földgázvezetékhez szükséges turbina karbantartása, így nincs technikai akadálya annak, hogy Oroszország teljesítse a gázszállítási szerződésekben vállalt kötelezettségeit

Spanyolországban energiatakarékosságból korlátozzák a középületek hűtését és fűtését

Spanyolországban nyáron nem lehet 27 Celsius-foknál hidegebbre hűteni, télen pedig 19 Celsius-foknál melegebbre fűteni egyebek mellett a közigazgatási épületeket

Németországban megduplázódtak a gázárak

Megduplázódtak a gázárak Németországban és újabb emelés jön majd októberben, a lakosság több mint fele függ a gáztól

Rezsiemelés Nyugat-Európában: a németek még egy extraadóval is terhelik a gázfogyasztókat

A német kormány októbertől gázilletéket is kivet, amelyet 2024 március végéig kell fizetniük a háztartásoknak

Hannoverben elzárták a melegvizet, Berlinben lekapcsolták a közvilágítást

A németek végrehajtják az extrém spórolós terveiket, hogy energiát takarítsanak meg

Ukrajna megduplázná az EU-ba irányuló villamosenergia-exportot

Ukrajna szombattól jelentősen növelni tervezi az Európába irányuló villamosenergia-exportját

Sánchez: Spanyolország képes arra, hogy Európa gázszállítási csomópontjává váljon

Spanyolország az orosz energiától való függőségüket csökkenteni kívánó európai országok földgázexportjának központjává válhat – jelentette ki Pedro Sánchez

Ukrajna áramot fog szállítani az EU-ba

Ukrajna kész növelni villamosenergia-exportját az EU-ba, hogy ezzel is enyhítse az orosz gázszállítások csökkenésével keletkezett hiányt

Üzemeltető: Egyötödére csökkent az Északi Áramlaton Németországba érkező orosz gáz mennyisége

Maximális kapacitásának egyötödére, óránként 1,28 millió köbméterre csökkent az orosz gázszállítás az Északi Áramlat vezetéken

Energiaügyi miniszter: Ukrajna kész 5-6 milliárd köbméter orosz gáz pótlására Európa számára

A háború ellenére Ukrajna meg tudta őrizni energiarendszerének a stabilitását, és tovább is biztosította a gáztranzitot

Energiaválság Európában: Németországban „súlyos a helyzet”, Franciaországban lassan az ajtót sem lehet kinyitni

Óvintézkedéseket kell tenni, hogy átvészelhessük a telet – így fogalmazott a német gazdasági miniszter

Betiltanák a fényreklámokat Franciaországban

Kérdés, mi lesz az olyan kultikus neonokkal, mint a turisták millióit vonzó mulató, a Moulin Rouge reklámja

Különleges földgázkészletet hoz létre a magyar kormány a tartalékok bővítése érdekében

Tóth Gergely, a Nemzeti Közszolgálati egyetem tudományos munkatársa szerint Európa az egyik legnagyobb vesztese az energiaválságnak

A szakértő szerint energiakatasztrófa vár Franciaországra

Elfogy majd a gáz és az áram, a rezsiárak pedig robbanásszerűen az egekbe szöknek – mondta Fabien Bouglé

Már hét ország ellenzi a 15%-os európai gázfogyasztás-csökkentést

Görögország ellenzi az Európai Bizottság friss javaslatát, amely 15 százalékkal csökkentené az európai uniós tagországok gázfelhasználását