Spanyolország az orosz energiától való függőségüket csökkenteni kívánó európai országok földgázexportjának központjává válhat – jelentette ki Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, írja a Karpat.in.ua.
„Spanyolország szolidáris, felelősségteljes ország. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, ezt elmondtam Morawiecki (lengyel) miniszterelnöknek, valamint az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak is.
Azért, hogy Európa ne legyen Putyin energiatúsza”
– mondta Sánchez lengyel kollégájával tartott sajtótájékoztatóján.
Sánchez szerint jelenleg Spanyolország rendelkezik az összes európai visszagázosítási kapacitás 30 százalékával, az ország pedig már növelte a gázexport kapacitását, amit hajlandó még tovább emelni.
Szerinte a bizonytalanságra és az ukrajnai orosz háború veszélyére az Európai Unió megerősítésével kell reagálni. „Ma minden eddiginél fontosabb,
hogy egységesek maradjunk azokban a közös értékekben, amelyek Európa alapját képezik,
és amelyeket Putyin illegális, törvénytelen és igazságtalan ukrajnai inváziójával kihívás elé állít“ – tette hozzá.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.