Hannoverben elzárták a melegvizet, Berlinben lekapcsolták a közvilágítást
Hannoverben elzárták a melegvizet, Berlinben lekapcsolták a közvilágítást
 / Gazdaság

A németek végrehajtják az extrém spórolós terveiket, hogy energiát takarítsanak meg. Nem csak a vidéki városokban, mint például Hannoverben és Augsburgban, de a fővárosban, Berlinben is sorra zárják el a középületekben lévő meleg-vizes csapokat. Az uszodákban, sportcsarnokokban és edzőtermekben is csak hideg vízzel lehet majd megmosakodni. A szökőkutakat pedig leállítják - írja a Hirado.

Hirdetés

A németek gőzerővel rákapcsoltak az energiatakarékosságra. Néhány hete még sokan kételkedtek benne, hogy tényleg megtörténhet, amiről a német vezetők beszéltek. Pedig már akkor elmondták, hogy kevesebb fürdésben, hideg-vizes kézmosásban és okos zuhanyfejekben látják a megoldást.

Most el is kezdődtek az első drasztikusabb lépések.

Ismert: Németország régóta az orosz gázra támaszkodik az energiaszükségletének fedezése érdekében. Állítják, Oroszoszország az ukrajnai háború miatti EU-s szankciók megtorlásaként kevesebb gázt pumpál a Nyugatra tartó vezetékekbe. Oroszország tagadja a vádakat. Az viszont tény, hogy az orosz gázszállítás jelenleg Németország szükségleteinek mintegy negyedét teszi ki, a háború előtt azonban ez több mint a fele volt. Megírtuk: tegnap Németország megerősítette, hogy az ügyfelekre tervezett gázpótdíj jóval magasabb lesz a korábban vártnál. A hivatalos indoklásban arra hivatkoznak: mindezt azért teszik, hogy a következő hónapok során az energiavállalatok ne menjenek csődbe. „Még nem tudjuk megmondani, mennyibe kerülhet a gáz novemberben, de a keserű hír az,

hogy háztartásonként legalább néhány száz euró lesz” – mondta Robert Habeck gazdasági miniszter.

A Németországban bevezetett korlátozások elsőnek Hannoverben éreztetik a hatásukat: a középületekben elzárták a meleg vizet. Az uszodákban, sportcsarnokokban és edzőtermekben is csak hideg vízzel lehet majd megmosakodni. A szökőkutakat leállítják – adta hírül a BBC.

Belit Onay, a város polgármester elmondta: a céljuk, hogy 15 százalékkal csökkentsék az energiafogyasztást. A középületeket április és szeptember vége között nem fogják fűteni, és még télen is csak 20 fokig melegítik majd a helyiségeket.

Tiltják a ventilátorok és a hordozható fűtőberendezések használatát. Hasonló a helyzet Augsburgabn is.

Már a főváros műemlékeit sem világítják ki, hogy spóroljanak. Mintegy 200 történelmi és önkormányzati épületet borított be a sötétség estére – írja a The Guardian.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.