Már a saját bőrükön érzik a spanyolok az energia-takarékossági intézkedések hatásait. Sok üzletben még a hőhullám közepén sem állítják 27 foknál alacsonyabb hőmérsékletre a klímát. A kormány arra is kéri az embereket, hogy autó helyett a tömegközlekedést használják. Svédországban egy elemző szerint - átszámítva - több millió forintos számlákra számíthatnak azok, akik árammal fűtenek – számolt be az M1 Híradó.
Saját bőrükön érzik a vásárlók az új takarékossági szabályok hatását Barcelonában. Az üzletekben most már csak a megszokottnál ritkábban kapcsolják be a klímát.
„Érezhető a különbség, már nincs annyira hűvös a boltokban, mint korábban. De otthon is kevésbé hűtöm a lakást”
– mondta egy idős nő.
A spanyol kormány a héten mutatta be energiatakarékossági rendeletét: a klímákat tilos 27 foknál hidegebbre állítani, télen pedig nem lehet 19 foknál melegebb az intézményekben. Az emberek többsége érti a szándékot, de sok boltost felháborít, hogy októbertől kötelező lesz automatán nyíló ajtókat felszerelniük.
A kormány arra is kéri az embereket, hogy spóroljanak az üzemanyaggal és autó helyett inkább járjanak tömegközlekedéssel. Több vasútvonalat ezért ingyenessé tesznek és csökkentik a metrójegyek árát.
Spanyolország súlyos energiagondokkal küzd. Bár kevésbé függ az orosz szállításoktól, az áram jelentős részét így is drága földgáz felhasználásával állítják elő. A hőhullám közepén ráadásul hiánycikk lett a jég, a magas költségek miatt ugyanis több gyártó is leállította nagy hűtőgépéit.
Az egyik cég vezetője szerint 60 százalékkal fizet most többet az áramért, mint az év elején, dacára annak, hogy a madridi kormány az Európai Bizottság engedélyével csökkentette az áramtermeléshez használt gáz árát.
Svédországban több milliós számlára számítanak
Svédországban közben úgy számolnak: csillagászati összegekbe kerül a következő fűtési szezon. Egy energiapiaci szakértő szerint október és március között az eddigi összeg több mint háromszorosára, 70 ezer koronára, vagyis csaknem 3 millió forintra nőhet az árammal fűtött családi házak rezsije. A svéd villamosenergia-rendszert felügyelő állami vállalat vezetője is „nagyon magas” árakra számít.
A szakember szerint tavaly a nagy fogyasztású háztartások még kaptak állami segítséget. Idén viszont ez egyáltalán nem került szóba.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.