Hangoztatta, hogy Jézus nem tolvajként érkezik, "nem lopja el életünket és szabadságunkat, hanem a helyes ösvényekre vezet.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
A Legfőbb Ügyészség a csernobili tiltott övezetben található több mint 190 hektárnyi földterület visszaadását követeli az államnak, amelyet illegálisan búza és kukorica termesztésére használtak.
A jelenlegi helyzet rávilágít arra, hogy új, hatékonyabb nemzetközi mechanizmusokra van szükség a nukleáris létesítmények védelmére.
A csernobili atomerőmű 1986-os robbanása nemcsak azonnali katasztrófát okozott, hanem generációkon átívelő kérdéseket is felvetett az emberiség számára.
A szülőket ért sugárzás hatása a következő generáció DNS-állományában is mérhető formában jelent meg.
A vadlovak közel 40 évvel a csernobili atomkatasztrófa után menedéket leltek a radioaktív pusztaságban.
A védőpajzson még februárban ütött lyukat egy becsapódó drón.
A Zaporizzsjai Atomerőmű műszaki kialakítása jóval modernebb, mint a csernobili erőmű volt, de a frontvonal közelsége súlyos kockázatot jelent.
Pontosan harminckilenc évvel ezelőtt következett be a csernobili atomerőmű-katasztrófa, amelyet a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlenségének tartanak.
A csernobili katasztrófa 38. évfordulójára emlékeztek Beregszászban.
38 éve, 1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris katasztrófája az ukrajnai Csernobilban.
Előző nap nyolc régiót ért orosz támadás Ukrajna déli és keleti részeiben.
Több mint 35 évvel később a csernobili baleset hatásai még mindig láthatóak.
Éppen harminchat éve, 1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris katasztrófája a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban
Ma van a 36. évfordulója a csernobili atomkatasztrófának, mely az atomenergia történetének a legnagyobb balesete
Az ukrán csapatok visszafoglalták vasárnap a csernobili atomerőmű melletti Pripjaty települést és az ukrán-fehérorosz határ egy szakaszát
Elkezdtek kivonulni az orosz erők a csernobili atomerőmű és a körülötte lévő tiltott zóna területéről - erősítette meg csütörtökön az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat
Az Ukrajnát megszálló orosz erők elkezdtek elvonulni a csernobili atomerőműtől, amely felett az ellenőrzést már a háború első napjától átvették
Ukrajna arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zóna fegyvermentesítésére
Több mint tízezer hektár erdő áll lángokban a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zónában a térségben zajló harci cselekmények miatt
Az orosz erők „kifosztottak és megsemmisítettek” egy laboratóriumot a csernobili atomerőmű területén
Több tűz ütött ki a lezárt csernobili atomerőmű körüli, szintén lezárt területen - közölte hétfő este az ukrán parlament
Hétfőn felváltották a csernobili nukleáris hulladéktárolókat üzemeltető, három hete folyamatosan dolgozó, egyetlen műszaknyi személyzet másik felét is
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítást adott arra, hogy az Ukrajnában harcoló orosz katonák készítsenek elő terrorcselekményt a csernobili atomerőmű ellen, amiért utóbb majd Ukrajnát teszik felelőssé.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök bejelentette csütörtökön, hogy utasította országa szakembereit, gondoskodjanak a csernobili atomerőmű villamosenergia-ellátásáról
Az egykori ukrán atomerőmű, Csernobil egyre inkább elszigetelődik a külvilágtól, amióta az orosz egységek elfoglalták
December 14-én Beregszászban a csernobili katasztrófa következményeinek felszámolásában részt vevő áldozatokra emlékeztek