Bejelentette visszavonulását a Juventus és a Barcelona korábbi középpályása, Miralem Pjanic.
Ezt a döntést a katonák életének megmentése érdekében hozták.
Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország keddre virradó éjjel 110 drónnal támadta Ukrajnát.
Keith Kellogg közölte munkatársaival, hogy januárban távozni szándékozik az adminisztrációból.
A személyi állomány életének megmentése érdekében a védelmi erőknek vissza kellett vonulniuk.
Az ausztrál úszósport egyik legnagyobb csillaga, a négyszeres olimpiai bajnok Ariarne Titmus visszavonul az úszástól, többet nem szeretne versenyen rajtkőre állni.
Joe Biden első függetlenség napját a Fehér Ház után nem Martha’s Vineyardon, hanem egy lakókocsiparkban töltötte.
Bejelentette a visszavonulását az egykori Grand Slam-döntős és világranglista-5. teniszezőnő.
Bejelentette visszavonulását Bartók Donát ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes, 12-szeres felnőtt válogatott kézilabdázó.
Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a közösségi oldalán közölte, hogy Gyurcsány Ferenc távozik a DK éléről, teljesen visszavonul a közélettől.
Az ukrán katonai parancsnokság közölte, hogy a csapatok az orosz határ mentén védelmi állásokba vonultak vissza.
Ezt az oroszok politikai céloktól vezérelve terjesztik, valamint azért, hogy ily módon gyakoroljanak nyomást Ukrajnára és partnereire
Ugyanakkor biztosította, hogy az ukrán katonákat nem fenyegeti a bekerítés veszélye a Kurszki területen.
Bejelentette visszavonulását Simona Halep, kétszeres Grand Slam-győztes román teniszező.
Hosszú Katinka fantasztikus karrierje során 20 világcsúcsot állított fel, a világkupákon 321 arany-, 83 ezüst- és 69 bronzérmet nyert, amivel toronymagasan vezeti az örökrangsort.
Bejelentette a visszavonulását Rebecca Rott.
Bejelentette visszavonulását a Manchester United és a portugál labdarúgó-válogatott korábbi sztárja, Luis Nani.
A hivatalos X-oldalán jelentette be a 22-szeres Grand Slam-győztes spanyol teniszező, Rafael Nadal, hogy befejezi a pályafutását.
Az ukrán erők parancsot kaptak arra, hogy vonuljanak vissza az ostrom alatt álló Vuhledarból, mert az orosz csapatok hamarosan bekerítenék őket.
Több legendás sportoló is a párizsi olimpián jelentette be a visszavonulását, sokaknak sikerült a csúcson befejezni aktív pályafutásukat, néhányuknak viszont nem a tervek szerint alakult az utolsó megméretés.
Az ukrán erők visszavonultak a Donyeck megyei Urozsajne településről - hozta nyilvánosságra Nazar Volosin alezredes, a Horticja hadseregcsoport szóvivője.
Visszavonultak az ukrán erők csapatai a keleti-ukrajnai Donyeck megyében lévő Csasziv Jar egy részéből.
Kiválóan szerepel a bejelentése óta Danielle Collins.
Jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szombat hajnalban.
Az ukrán erők jelenleg csapatokat csoportosítanak át
A 35 éves Sebastian Vettel, aki jelenleg az Aston Martin csapatnál versenyez az idény végén búcsút int a Forma-1-nek
Elkezdtek kivonulni az orosz erők a csernobili atomerőmű és a körülötte lévő tiltott zóna területéről - erősítette meg csütörtökön az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat
Az ukrán vezérkar szerint megtévesztő a bejelentés az orosz csapatkivonásokról Kijev és Csernyihiv környékéről, valójában Moszkva nem mondott le az ukrán főváros körbezárásának tervéről.