Belaruszia láthatja el árammal a csernobili atomerőművet
 / Közélet

Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök bejelentette csütörtökön, hogy utasította országa szakembereit, gondoskodjanak a csernobili atomerőmű villamosenergia-ellátásáról – hozta nyilvánosságra az Ukrajinszka Pravda hírportál a BelTA fehérorosz állami hírügynökségre hivatkozva, melyet a Karpat.in.ua idéz.

Hirdetés

Lukasenka szavai szerint szerda este telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki tájékoztatta őt a csernobili atomerőmű körül kialakult helyzetről.

Ezután a belarusz elnök utasítást adott az energiaügyi miniszternek arra, hogy „haladéktalanul biztosítson ott áramot (a csernobili atomerőműben)”.

Nekünk szovjet időkből származó villanyvezetékünk van, amelyet haladéktalanul helyre kell állítani. Az ideiglenes megoldás szerint az áramot a csernobili erőmű egyik alállomására kell eljuttatni, hogy a nukleáris létesítmény a szokásos üzemmódban biztonságban legyen. Minden lehetőséget mérlegelni kell – fogalmazott az elnök.

A BelTA emlékeztetett arra, hogy Lukasenka Oroszországban tesz munkalátogatást,

ahol a tervek szerint pénteken Moszkvában megbeszélést folytat Putyin elnökkel is.

Közben az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat közölte, hogy az orosz csapatok aláaknázták a zaporizzsjai atomerőmű közelében lévő víztározó partját.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.