Mindig úgy tekintettem erre a furcsa emberre, mint aki egyszerre él a kaffkai, a rejtői és az örkényi világban, magában hordozott egyfajta komor-komikumot, valótlansági állandót. Mira nem jött és nem ment, ő mindig jelen volt.
Pár kilométerre Beregszásztól ott húzódott a vasfüggöny, s nagyon szerencsésnek mondhatta magát az a fiatal, akinek a hatóságok kegyesen megengedték, hogy meglátogassa a szomszédos, amúgy „baráti országban” élő rokonait.
Böngészve a Kárpátinfo oldalait, felfigyeltem egy nagyon érdekes sorozatra, melyben a szerző – Kovács Elemér – a beregszászi legendás korzó múltjából villant fel életképeket.
A beregszászi és a környező települések ifjúsága a múlt század hatvanas éveinek közepétől kezdődően délutánonként hatalmas tömegben verődött össze a Vérke-parti város sétálóutcáján, s a vállukon hordott rádiómagnókat, rádiókat bömböltetve órákon át sétált fel s alá.
Személyes érintettség okán is érdeklődéssel olvastam Kovács Elemér kollégám feljegyzéseit a beregszászi korzóról, korzózásról, amely a múlt század hetvenes-nyolcvanas éviben teljesedett ki és élte virágkorát.
Cikksorozatunk korábbi részeiben arról a sajátos jelenségről írtunk, hogy a beregszászi és a környező települések ifjúsága a múlt század hatvanas éveinek közepétől kezdődően délutánonként hatalmas tömegben verődött össze a Vérke-parti város sétálóutcáján, s a vállukon hordott rádiómagnókat, rádiókat bömböltetve órákon át sétált fel s alá.
A múlt század hatvanas éveinek közepétől kezdődően a beregszászi és a környező falvakból ide ránduló fiatalság délutánonként birtokba vette a korzót, és egymással szemben öt-hatfős csoportokban hömpölygött végig rajta.
Egy lokálpatrióta feljegyzései - A beregszászi korzó. Lázadó ifjúság
Hirdetés
Friss hírek
Hirdetés