Ahol az iráni helyzet mellett kiemelt figyelmet kapnak az Egyesült Államok és Oroszország közötti diplomáciai fejlemények is.
Ha Ukrajnát átengedné az oroszoknak, ez olyan arcvesztés lenne Amerika számára, mint amilyen a Joe Biden által levezényelt afganisztáni kivonulás lenne, emellett Kína is megerősödne.
A megbeszélésen szó volt az Egyesült Államok közelmúltban nyújtott katonai segítségéről, amelynek célja az ukrán pozíciók erősítése Oroszországgal szemben.
A gyászszertartás különleges pillanata volt, amikor Steven Ford, a 2006-ban elhunyt Gerald Ford elnök fia felolvasta apja búcsúbeszédét Jimmy Carterhez.
A leköszönő elnök döntésének indokaként a klímaváltozást, valamint a tiszta energiára épülő gazdaságra való átmenetet is megemlítette.
Az Elnöki Szabadság-érdemrendet 19 embernek ítélte oda a leköszönő elnök.
Joe Biden elnök adminisztrációja az Ukrajna megsegítésére szánt összes forrást fel akarja használni
Donald Trump beiktatásáig.
Hogy Amerika a hosszú távú jövőben is rendelkezzen erős, hazai tulajdonban álló és működtetésű acéliparral.
Biden úgy véli, hibázott, amikor júliusban visszalépett Kamala Harris javára,
Joe Biden amerikai elnök csaknem minden, szövetségi bíróság által halálra ítélt bűnöző esetében enyhítette a büntetést tényleges életfogytig tartó börtönre.
Joe Biden elnökhöz fordult New Jersey állam kormányzója.
Joe Biden elnök hivatali idejének utolsó heteiben a washingtoni adminisztráció azon dolgozik, hogy kifizesse a Kongresszus által Ukrajna számára jóváhagyott támogatási összegeket.
Joe Biden amerikai elnök jóváhagyott egy új nemzetbiztonsági memorandumot.
Washington a teljes összeget nem katonai célú támogatásra szánja.
A csomag részét képezik drónok, harckocsik, rakétavetőkhöz használt lőszerek, valamint alkatrészek és egyéb felszerelések tüzérségi eszközökhöz.
Az amerikai külügyminiszter 725 millió dollár értékű újabb katonai szállítmányt jelentett be hétfőn Ukrajna számára.
Huntert két büntetőügyben találta bűnösnek a bíróság.
A lépés része annak az erőfeszítésnek, hogy támogassák Ukrajnát a megnövekedett orosz agresszió közepette Biden elnöki ciklusának vége előtt.
Az Ukrajnának nyújtott támogatások globális erőfeszítéseken alapulnak, amelyeket több mint 50 ország támogat.
A 2500 vendég előtt a Fehér Ház kertjében tartott ceremónián az elnöki hivatal dolgozói és hozzátartozóik, valamint iskolások vehettek részt.
Az erről szóló nyilatkozatot szerdán terjesztette a kongresszus elé.
Oroszország most „világosan látja, hogy Ukrajna erős, határozott támogatást kap”.
Joe Biden amerikai elnök vasárnap engedélyt adott arra, hogy az ukrán hadsereg nagy hatótávolságú rakétákat mélyen Oroszország területén belüli célpontokra is bevethessen.
Joe Biden amerikai elnök adminisztrációja azt tervezi, hogy 2025-re további forrásokat kér a Kongresszustól Ukrajna számára.
Donald Trump megválasztott elnök látogatást tett a Fehér Házban, ahol találkozott Joe Biden jelenlegi elnökkel.
Izrael államfője úgy fogalmazott, hogy a közel-keleti biztonság és béke megteremtése, valamint a túszok szabadságának elérése az iráni fővárosban, Teheránban kezdődik.
A Biden-adminisztráció minden rendelkezésére álló, a Kongresszus által Ukrajna számára korábban megszavazott összeget eljuttat Kijevnek a hivatali ideje január 20-i lezárása előtt.
Az elnök kifejtette, hogy a választási kampány egymással vetélkedő elképzelések versenye, és hangsúlyozta, hogy elfogadja az ország által tett választást.
A Fehér Ház közlése szerint a találkozó időpontját a közeli jövőben egyeztetik.
Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje helyi idő szerint szerda hajnalban a támogatói előtt tartott beszédében bejelentette, hogy ő lesz az Egyesült Államok 47. elnöke.
A NATO együtt fog dolgozni az amerikai elnökválasztás győztesével, bárki legyen is az, és mindent megtesz azért, hogy egységes maradjon.